Rabosították a momentumos politikust, mert felfestett egy zebrát a budakeszi általános iskolához

Arányok.

Gyanúsítotti kihallgatásra hívta be a rendőrség Szemző Áront, a Momentum politikusát, majd rabosították is, egy 2019 szemptemberében felfestett zebra miatt — derül ki a budakeszi politikus keddi Facebook-bejegyzéséből.

Szemző 2019. szeptember 11-én hajnalban festett fel egy zebrát Budakeszin az általános iskolához, ahol annak ellenére nem volt gyalogos átkelő, hogy van ott buszvégállomás és bölcsőde is.

Az óriási forgalom miatt az itt lakók szerint szükséges volt a forgalom lassítása, a gyalogátkelő hivatalos kijelölése és elfogadása már megtörtént. Szemző Áron 2019-ben annyit tett, hogy

felgyorsította a folyamatot és cselekedett.

A rendőrség viszont közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Szemzőt 2020 szeptemberében még tanúként hívta be a rendőrség az ügyben, de mivel elkapta a koronavírust, így nem tudott megjelenni – ezt természetesen időben jelezte.

Ezek után hívták be gyanúsítotti kihallgatásra, amelyre kedden került sor.

„Ma délelőtt a Budaörsi Rendőrkapitányságon jártam, ahova gyanúsítottként idéztek be. Ezután rabosítottak: készítettek rólam képeket és ujjlenyomatott vettek.”

— írta Szemző.

Hozzátette, nem gondolja, hogy a zebra felfestésével bűncselekményt követett volna el, a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett, és ügyvédet fogadott.

„Azt gondolom, hogy Magyarországon nem olyanokat kellene üldözni, akik megoldanak valós problémákat. Sokkal inkább azokra kéne lecsapni, akik közpénz milliárdokat lopnak nap mint nap.”

— zárta sorait.

A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni:

Valódi Hírek