Galgóczi Ágnes: A kínai vakcina mérföldkő a magyar járványkezelésben

Merne mást mondani.

A kedden érkezett kínai oltóanyag-szállítmánnyal mérföldkőhöz érkezett az ország a járvány elleni védekezésben — mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának adott nyilatkozatában.

Galgóczi Ágnes közölte, 550 ezer adag kínai oltóanyag érkezett Magyarországra, ami 275 ezer ember beoltására elég.

Az oltóanyag könnyen kezelhető, 2-8 Celsius-fokon tárolható, így szállítása sem ütközik nehézségbe. A vakcina „hosszú lejáratú”, két évig felhasználható, és az egyadagos fecskendős kiszerelése a háziorvosi körzetekben könnyen alkalmazhatóvá teszi — ismertette.

Az oltóanyag akkor lesz felhasználható, ha az NNK-ban elvégzik a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat,

mivel az oltóanyag Európán kívülről érkezik, ez szükséges — mondta.

Galgóczi Ágnes hozzátette: ilyen vizsgálat minden oltóanyagnál megtörténik, van, ahol csak a készítmény dokumentációját nézik át, illetve bizonyos laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek.

A kínai vakcinát, ha felhasználható lesz,

a kormányhivatalok fogják eljuttatni a háziorvosokhoz.

A szakember kiemelte, Magyarországon már ötféle oltóanyag elérhető, míg az uniós országokban csak háromfajta készítménnyel oltanak.
Galgóczi Ágnes szerint az unión kívüli oltóanyagok megfelelő minőségűek és felhasználhatóak lesznek, ami fontos a járvány elleni védekezésben.

Arról, hogy a kínai oltóanyagra miért érdemes legalábbis némi kritikával tekinteni, itt írtunk.

(MTI)

Valódi Hírek