Alternatív univerzumot építenek, és abból exportálnák a vakcinát is.
Kína hatalmas digitális fallal védi magát. Ez blokkolja azokat a szolgáltatásokat, amelyeket mindannyian napi szinten használunk. (Google, Youtube, Facebook, Twitter, Wikipedia)
Mögötte pedig az csinál a kommunista párt, amit akar: szórakoztat és nevel.
A kormány az említett szájtoknak a hazai klónjait tudja nyújtani a kínaiaknak. A kínai Google neve Baido, a Facebookot a WeChat helyettesíti, a Twittert a Weibo.
Az ezeken fellelhető tartalmakat gondosan ellenőrzik, ez azonban fel sem tűnik a felhasználóknak.
Ennek ellenére a kínaiak nagy része teljesen elégedett az „internettel”, ahogy az számukra megjelenik.
Az, hogy valami hiányzik, csak akkor tűnne fel, ha előtte ott lett volna.
Az internetes cenzúrához hasonló a printmédiák kontrollja is: a kommunista párt engedélye nélkül meg sem lehet nyikkanni. Hasonló a helyzet a tévécsatornákkal.
Ha már rendelkezésre állnak ezek a médiumok, akkor a párt használja is őket, elsősorban propagandacélokra. A híreket folyamatosan kontrollálják és manipulálják.
A tévék, rádiók és netes portálok minden nap megkapják a párttól, hogy mely témákat szabad feldolgozni, és miről kell hallgatni.
A dolog persze nem úgy működik, mint mondjuk Észak-Koreában, inkább arról van szó, hogy a kényes témákat egy-két nap után a kukába kell dobni, és akkor mindenki hamar megfeledkezik róluk.
Ennek a oka és eredménye is, azaz így lehet elérni, hogy a kínaiak a legjobban a felületes tartalmakat fogyasztják: pletykákat, humoros tartalmakat, sztárhíreket. Illetve ne feledkezzünk meg a kínaiak legújabb találmányáról, a TikTokról sem.
Ha az emberrel ennyi trash jön szembe a médiából, akkor azzal telítődik, nem lesz rá kapacitása, hogy nagy erőkkel hiteles hírforrások után kutasson virtuális magánhálózatokon.
Persze mindenhol jellemző, hogy az emberek a netes tartalmakat úgy fogyasztják, mint a gumicukrot, de Kínában sikerül úgy teletömni a felhasználók torkát a gejl édességgel, hogy valóban nem marad erejük és idejük gondolkodni, hiszen fulladoznak a szennytől.
Ha pedig érdeklődést mutatnak a hírek iránt, akkor azt kapják, amit nyugaton propagandának nevezünk. Valójában ez természetes velejárója az ország pártközpontosított hatalomstruktúrájának, kínai szemszögből mindenesetre nem tűnik problémásnak.
Az internet a propaganda igáslova, a feladat az, hogy Kína „jónak”, a nyugati világ pedig „rossznak” tűnjön.
Így tehát, ha bejön egy tetszőleges hír a nagyvilágból, ami negatív: beomlott, felgyulladt, elfogyott, stb,, akkor a kínai sajtó amellett, hogy együttérzését fejezi ki a történtek miatt, azonnal arra is kíméletlenül rámutat, hogy „bezzeg Kínában ez nem fordulhatna elő”.
Az pedig, hogy valójában mik történnek, például a népirtás az Ujguroknál, nem kerül elő. A kínaiak legnagyobb része elégedett azzal, ahogyan Kínában mennek a dolgok, és nagyon elterjedt a nacionalizmus, ami egyfajta nyugati világ által megsértett dölyfös keleti variáns; azzal a speciálisan kínai elemmel kiegészülve, hogy a kínaiaknak a legfontosabb a „save face”.
Azaz soha semmilyen esetben nem engedik, hogy ők maguk, családjuk, vagy akár az országuk nyilvánosan megszégyenüljön.
Mint ahogyan a jelenleg aktuális eseményekről, úgy
a koronavírus-járványról sem tudósított Kína.
Az persze feltűnt, először a kínaiaknak, majd pár órás késéssel a nyugati világnak is, hogy Vuhan városát lezárták, de hogy miféle vírus üthette fel a fejét, azt senki sem tudta. Az bizonyos volt, hogy légzési elégtelenséget okoz, így mindenki a 2003-as SARS járványra gondolt, ahol a betegek közel tizede meghalt a vírusban.
Persze a vírushelyzetről nem csak a médiának, hanem az állami népegészségügynek is be kellett volna számolnia, de mint tudjuk, ezt sem hazai pályán, sem a nemzetközi szervek irányába nem tette meg.
Ennek a következményeit ismerjük, Kína viszont mindezidáig nem jött ki rosszul a járványból: a kínaiak túlnyomó része elégedett a kormány intézkedéseivel,
Peking pedig arra készül, hogy a kínai vakcinákkal geopolitikai előnyt szerezzenek az országnak.
Ezért is kötöttek le már 2020 végén 100 millió dózist a Pfizer-BionTech vakcinából. Igaz, hogy ez a mennyiség az ország lakosságát tekintve nem olyan nagy, de lényegében arra készültek, hogy a kínai vakcinákkal „megmentik a világot”, különösképpen a harmadik világ országait, ahol egyszerűen nem lehetséges az mRNS oltásokat használni, mert közel mínusz 70 fokon kell tárolni és szállítani őket, szemben az elölt vírusos vakcinákkal, amilyen a Sinopharm oltóanyaga.
A kínai oltóanyagok tehát, csakúgy, mint a járvány elején a lélegeztetőgépek és maszkok, diplomáciai tokenek. Ezeket az országban, ahogyan mindig mindent, már bőszen hamisítják; néhányan már le is buktak, de esélyes, hogy nem lehet mindenkit elkapni, aki ebből próbál meg meggazdagodni.
A vakcinabotrányok nem számítanak újdonságnak az országban:
két évvel ezelőtt teljesen hatástalan oltásokkal oltották be kisbabák tömkelegét;
ennek hatására a kínaiak is inkább hajlanak arra, hogy külföldi vakcinával oltassák be magukat.
Így nehéz dolga van a kormánynak, hiszen a vakcinagyártók hozzá vannak szokva a zárt politikai rendszerhez, amely lehetővé teszi bármilyen botránynak az eltussolását.
Ha állami cégről van szó, mint például a Sinopharm esetében, akkor abban biztosak lehetünk, hogy ha bármi gond van a vakcinával, akkor arról már csak akkor fogunk tudni, ha a saját bőrünkön tapasztaljuk.
A kínai vakcinák emiatt nem tudják helyrehozni Kína globális megítélését, különösen azért nem, mert nem siettek a dokumentációk közlésével, így sokan nem is bíznak bennük.
Ezt látva a kormány azt látta a helyes lépésnek, hogy megpróbálja bemocskolni a nyugati konkurenciát. A kínai állami média most azon van, hogy elhitesse, hogy a Pfizer és a Moderna oltóanyagok veszélyesek.
Ezt olyan módon érik el, hogy számon kérik a külföldi médiát, hogy miért nem foglalkoznak azokkal az esetekkel, amikor emberek meghaltak az oltást követően.
A kínai járványügy pedig egyenesen azt állítja, hogy maga az mRNS technológia veszélyes, és azért jobb a kínai vakcina, mert régóta ismert technológiával állítják elő.
Kína legnagyobb portálja a Global Times, 2,4 millió példányban jelenik meg, de internetes verziója is van, sőt angolul is olvasható: ha itt csak a címekre ránézünk, azt látjuk, hogy az egész Kínán kívüli világ a vége felé közelít, míg otthon minden egyre jobb és jobb.
Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa, aki önmagában egy hatalmas kínai sikertörténet, hiszen létrehozta az ország legnagyobb online kereskedelmi felületét, ezután pedig megvette a hongkongi South China Morning Postot, ami addig valamelyest rendszerkritikus volt.
Ma azonban érezte, hogy ezzel a vásárral nem csak egy üzleti lehetőséget kapott, hanem „társadalmi felelősséget” is. A munkatársak felé az új direktívát úgy fogalmazta meg, hogy „szeressétek a kormányt, de ne házasodjatok vele össze”. Ma pedig Ma világszintű játékos, a kínai rezsim nyugaton is vállalható szócsöve, hiszen mondhatni ő a kínai Jeff Bezos.
Belügyekben sem maradt azonban tétlen: a kínai szociális kreditrendszer bevezetése is az ő szerverein keresztül történt.
Ennek az a lényege, hogy minden kínai állampolgárt megfigyelnek, és annak függvényében, hogy mennyire tartja be a párt utasításait, kap egy kvótát, azaz pontszámot. Aki nem eléggé konform, azt szankcionálják.
Liu Xiaobo, Béke Nobel-díjas disszidens Kína-kritikus, aki az ország demokratizálását követelte, például vörös posztó a Global Times főszerkesztőjének: „Liu Xiaobo egy kilátástalan ügyre pazarolta az életét, kérjük ne vegyék rá az özvegyét, hogy ugyanezt tegye” — mondta.
Ennek az embernek a Weibon 19 millió követője van. De érdekesmód ő a Twitteren is aktív, és folyamatosan támadja az Egyesült Államokat, a nacionalista felhang pedig minden megnyilvánulásán átüt.
Ahhoz, hogy a nyugat megértse Kínát, elsősorban a Kommunista Pártot kell megérteni:
ennek a pártnak nincsen olyan érdeke ugyanis, hogy választásokat nyerjen, hiszen az adott, így funkciója teljesen más: valójában csak a status quot kell fenntartani, és erre megvannak a jól bevált eszközök és csatornák.
Valójában nem lehet egyszerű a kommunista párt hatása alól kikerülni: még ha külföldre is megy egy kínai, az Operation Fox Hunt külföldön is megtalálja, jegyezzük meg, a legitim nemzetközi csatornák megkerülésével.
Ilyenkor a külföldön élő kínai állampolgárt is megtalálják és nyomást gyakorolnak rá: elsősorban a Kínában élő családot fenyegetik. Ennek hatására a külföldön élő Peking-kritikusok nagyon gyorsan és érthető módon elhallgatnak.
Az ilyen műveletekhez a kommunista párt ügynököket küld külföldre, akik a nyelvi akadályok miatt láthatatlanul tudják elvégezni a szükséges zsaroló és fenyegető feladatokat a nyugati világban is.
Ha például egy kínai diák, aki külföldön él, valamilyen módon felszólalna az ujgurok érdekében, vagy részt venne egy Hongkong melletti tüntetésen, az ügynökök például elmennek az adott tüntetésre, ott lefotózzák a diákot és innentől kezdve már nem csak a Kínában tartózkodó család lesz a célpont, hanem a szintén külföldön tanuló diáktársak is elkezdik fenyegetni a lázadozó fiatalt.
Egy ilyen szisztematikus és durva nyomásnak hosszútávon szinte lehetetlen ellenállni, ezért, és a nagyon fontos „save face” miatt, nem is találni sok kínait, aki akár külföldről tudósítana arról, hogy mi folyik a hazájában.
Kínában mediális alternatív világot építettek fel: ez egyfajta ellenvilágnak számít a nyugati világhoz képest.
Az ellenvilágban mind belülről, mind kívülről nagyon nehéz eligazodni és ebből hatalmas előnyt tud kovácsolni magának a kommunista párt a saját országában.
Külföldön azonban ez nem működik: a kínaiak ugyan mondhatják, hogy a „demokrácia nem nekik való butaság”, de erre a nyugat válasza az, hogy „inkább nem kérünk a kínai vakcinából, mert nekünk meg fontos lenne a transzparencia, mint a nyugati demokráciák egyik alapvető értéke.”
