Müller Cecília beismerte: Előfordulhat, hogy a háziorvos az egyik vakcinát előnyben részesíti egy másikkal szemben az oltásnál

Orvosi javaslatra a brit helyett akár a kínai vakcinát is kaphatjuk.

Interjút adott a közmédiának Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos az oltás fontosságáról beszélt.

Müller elmondta, hogy Magyarországon a tizedik napja stagnálnak a járványügyi adatok (tegnap egyébként a korábbiakhoz képest nőtt a fertőzöttek száma), ennek ellenére nem szabad a szabályokon lazítani. A szennyvízből vett minták azt mutatják, hogy némileg nőni fog a fertőzöttek száma a közeljövőben, ezért még inkább

indokolt fenntartani a jelenlegi korlátozásokat.

Müller szerint most van itt az ideje annak, hogy az emberek beoltassák magukat. Elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ tesztjein

jól vizsgázott a Szputnyik V nevű orosz vakcina,

így már ez a negyedik oltóanyag, amelyet alkalmazni lehet Magyarországon.

Hazánkba egymillió embernek elegendő orosz oltás érkezik, továbbá két és fél millió embernek hozzáférhető kínai vakcinát is vár a magyar kormány. Müller szerint bármelyik vakcina jobb annál, hogy valaki védettség nélkül megbetegedjen a vírus által.

A tiszti főorvos szerint elsőként a „legesendőbbek” oltását kell megkezdeni, és így jelentősen csökkenhet a súlyos betegségek és a halálozások száma. Szerencsésnek nevezte, hogy a koronavírus esetében bármelyik technológiával készült vakcina hatásos, szemben az influenzával, amelyen csak az elölt vírust tartalmazó vakcina segíthet.

Müller Cecília elmondta: kizárólag orvosi javaslatra

előfordulhat, hogy az egyik vakcinát előnyben részesíti az orvos a másikkal szemben.

Mind ez idáig egyébként 286.379 fő kapta meg az oltás első dózisát, ezen belül pedig már 105 ezren részesültek az oltóanyagok második dózisából.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek