DK: 300 milliárdból épül a tömegközlekedéssel megközelíthetetlen fideszes elitkórház (+videó)

Prioritások a járvány alatt.

A tervezett fideszes elitkórházzal kapcsolatos anomáliákról tartott sajtótájékoztatót Gy. Németh Erzsébet DK-s alpolgármester és Dr. László Imre, Újbuda polgármestere szombaton.

2015-ben jelentette be a kormány, hogy a „Dobogó” néven ismert területen, az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakasza mentén elterülő apró városrészben szuperkórház épül. Erre már 15 milliárdot költöttek, de még egy követ sem raktak le — mondta el Gy. Németh Erzsébet.

Az eredeti tervekhez képest a kórház kétszer annyiba, akár 300 milliárdba is kerülhet.

Az építkezés már legalább három évet csúszott, az azonban már most is látszik, hogy egy átlagos budapesti ebbe a kórházba nem fog tömegközlekedéssel eljutni.

„Ez a kórház nem a magyaroknak, hanem a fideszes elitnek fog épülni.”

— fogalmazott Gy. Németh. A fővárosi önkormányzat ezért azt javasolta a közfejlesztések tanácsának ülésén, hogy a kórház ne a Dobogón, hanem a Kelenföldi pályaudvarnál épüljön meg.

Az ülésen Fürjes Balázs államtitkár is azt mondta, hogy a fővárosi önkormányzat által javasolt terület alkalmas lenne a létesítmény befogadására, ennek ellenére a kormányt nem érdekelte a javaslat, maradt az eredeti elképzelésnél.

Egyúttal azt is ígérték, hogy közzéteszik a területet érintő új közlekedési hálózat létrehozásáról szóló kormányhatározatot.

Ez máig nem történt meg.

Gy. Németh úgy látja, a kormányt nem érdekli sem a budapestiek, sem a magyarok egészségügyi ellátása. A fideszes elitkórház egy egyszerű halandó számára ugyanis tömegközlekedéssel megközelíthetetlen,

kifejezetten a helikopterrel közlekedő fideszes elit számára fog megépülni.

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere a sajtótájékoztatón hozzátette: tudja, hogy valóban szükség van a területen egy korszerű kórházra, egyúttal felhívta a figyelmet arra kérdésre, hogy vajon valóban észszerű megoldás-e olyan helyre építeni ezt a kórházat, ahová az átlag budapesti nem tud eljutni.

Kiemelte továbbá, hogy a járvány okozta válság alatt dőreség 300 milliárdot költeni egy olyan kórházra, amely a legjobb esetben is öt év múlva épülhet meg.

Szerinte itt az ideje, hogy a kormány elárulja: hogyan és mennyiért épül ki a Dobogóhoz vezető közlekedési hálózat, az miből lesz finanszírozva, illetve megépül-e egyáltalán,

vagy elég lesz helikopterleszállókat építeni a fideszes politikusok számára.

Hozzátette: egyetlen kapavágás sem történhet anélkül, hogy a tömegközlekedés nincs megszervezve.

A teljes videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek