Varga Juditot nagyon bántja a balliberális média virágzása, ezért az unitól kér segítséget

Az igazság néha fáj.

„Magyarországon a balliberális média virágzik és meghatározó szerepe van a közéletben”kezdi pénteki Facebook posztját Varga Judit, hozzátéve, ezt az utóbbi napokban ő is megtapasztalta.

Az igazságügyi miniszternek bizonyára fáj, hogy kiderült a 200 milliós szuperhitele és a CSOK-ból felújított nyaraló esete, ezért egyeztetést kezdett az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosával, aki hamarosan elkészíti a

„médiaszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának magyarországi helyzetéről szóló memorandumát.”

Varga közölte, Dunja Mijatović jogi biztossal mindketten úgy gondolják, itt az ideje egy közös európai szabályrendszernek, hiszen nem elegendő a tech cégek önszabályozásában bízni.

A hazai média helyzetéről a miniszter elmondta, hogy ellentétben Nyugat-Európával Magyarországon a nyilvános vitákban és a médiában is valódi sokszínűség van.

„A szólásszabadsággal kapcsolatban felhívtam Mijatović asszony figyelmét arra, hogy a rémhírterjesztés büntetése már korábban is része volt a Btk.-nak,

így– ahogyan azt az Alkotmánybíróság is megállapította – az a különleges jogrendre tekintettel nem lépi át a szólásszabadság arányos korlátozhatóságának határát.”

Hozzátette, közös felelősségünk a védekezés sikeressége és szívből reméli, hogy Mijatović „ideológiai befolyásoltság nélkül” írja majd meg a memorandumát.

Magyarországon a balliberális média virágzik és meghatározó szerepe van a közéletben❗️

💻 Tegnap egyeztetést folytattam…

Posted by Varga Judit on Friday, 5 February 2021

(Varga Judit hivatalos Facebook oldala nyomán)

Valódi Hírek