Orbán Viktor szomszédságában vett lakásokat 200 millióért Varga Judit és férje

Nem mindegy, ki a szomszéd.

200 milliós forintért vásárolt ingatlanokat Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, Magyar Péter – tudta meg a Blikk.

Az igazságügyi tárca tájékoztatása szerint Budapest XII. kerületében az egyik legfrekventáltabb környékének, Kútvölgy városrészében „öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást” vettek. A társasházi lakások alig pár percnyi autóútra találhatóak Orbán Viktor családi házától.

A 200 milliós vételárból a pár a 8 millió forintos foglalót önerőből fizette,

a maradék 192 milliót pedig bankhitelből,

melyből az igazságügyi tárca szerint Vargáék már egy jelentős részt vissza is fizettek. A hitel törlesztőrészleteit egyrészt Magyar Péter belvárosi ingatlanának eladásából befolyt összegből, részben a megtakarításaikból fizették, ami nem meglepő, hiszen Varga Judit miniszterként havi közel két millió forintot keres, e mellé a Miskolci Egyetem oktatójaként 300 ezer forintot is kap.

A miniszter vagyonnyilatkozata szerint összesen 5 millió forint és 12 ezer euró (4,3 millió forint) megtakarítása volt tavaly. Férje pedig a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként havonta 3,5 millió forintot keres, a cég honlapján található információk szerint pedig további 400 ezer forint a tiszteletdíja igazgatósági tagként.

Kettejüknek tehát körülbelül havi 6 millió forint a fizetése.

Varga 2020-as vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy férje V. kerületi lakását kiadták, ami legutóbb évi plusz 7,4 millió forintot bevételt hozott.

A 2019-ben megvásárolt ingatlanok egyébként nem szerepeltek Varga 2020 januárjában leadott vagyonnyilatkozatában. A minisztérium azzal védekezik, hogy a bank csak február 19-én utalta át az eladónak a fennmaradó vételárrészletet, a földhivatal pedig csak ezt követően jegyezte be a tulajdonjogot, a jogszabályok szerint az adásvétel napjára visszamenőleg.

(blikk.hu nyomán)

Valódi Hírek