Csokkal újították fel Varga Juditék a 195 millió forintos házukat Balatonhenyén

Rászorultak a pénzre.

Varga Judit igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozatában szerepel egy 195 négyzetméteres balatonhenyei ingatlan. A gyönyörűen felújított épület a Szép Házak magazin 2019-es kiadásában is szerepelt. Az elegáns épület udvarában nagyméretű medence is található, amely a házat felújító építész weboldalán is látható.

Az igazságügyi miniszter a 2144 négyzetméteres balatonhenyei telket 2013-ban vásárolta férjével, Magyar Péterrel közösen, ketten 50-50%-ban részesednek a telek tulajdonjogából.

Az ingatlanra Vargáék családi otthonteremtési kedvezményt vettek igénybe az Unicredit Banktól.

A folyósítást a bank 2017 júliusában elutasította. Pár hónappal később, 2017 októberében viszont már bejegyezték a támogatás 10 millió forintos összegét.

A csokot a jogszabályok szerint nyaralóra nem lehet igénybe venni — mivel az nem otthon –, tehát elmondható, hogy Vargáék balatonhenyei épülete családi házként funkcionál. 2014-ben egyébként két másik, beépítetlen területet is vásároltak a településen, ezek összterülete körülbelül 16 ezer négyzetméter.

Varga Judit családjának vagyoni helyzetére fény vetült az utóbbi napokban. Tegnap például nagy publicitást kapott az a hír, hogy a miniszter férjével közösen több budai lakást és egy garázst is vásárolt

összesen körülbelül 200 millió forint értékben.

(24.hu nyomán)