A kínai vakcinát már a szakértők megkérdezése nélkül akarja engedélyezni a kormány

Készül a rendeletmódosítás.

Már formálisan sem kérdezik meg az OGYÉI-t a kínai vakcina engedélyezéséről — írta meg a Népszava értesüléseire hivatkozva.

A lap információi szerint olyan rendeletmódisítás készül, amely automatikusan lehetővé teszi egy vakcina vészhelyzeti alkalmazását arra hivatkozva, hogy azt más országokban már használják.

Miután a megkérdezett szakértők mindegyike sablonválaszt adott , a Népszava szerdán az OGYÉI-nél érdeklődött arról, hogyan lehetséges az, hogy az orosz vakcinát a külsős szakértők véleménye ellenére engedélyezték. A szakértők azért fejezték ki ellenérzésüket a vakcina engedélyezésével kapcsolatban, mert mint kiderült:

a tesztelésre szánt mintákban nem ugyanazok az anyagok vannak, mint a tömeggyártott oltóanyagban.

A konkrét kérdésekre a hatósás nem válaszolt, azonban elküldtek egy közleményt a lapnak, amelyben a Nemzeti Népegészségügyi Központra mutogatnak.

Hogy milyen alapon hagyták figyelmen kívül a szakértők véleményét, arra nem adtak választ. Asbóth Márton, a TASZ Magánjogi projektjének vezetője azt mondta a lapnak, hogy a válaszok kikényszerítésére még csak jogi lehetőség sincs, viszont

a kormány a ködösítéssel az oltások iránti bizalmat ássa alá.

Falus Ferenc volt tisztifőorvos szerint a magyar hatóságok egyértelműen politikai nyomás alatt vannak, ezt az is bizonyítja, hogy a szakértők nem hozhatják nyilvánosságra az orosz vakcinával kapcsolatos részletes véleményüket.

Szerinte ragaszkodni kell ahhoz, hogy csak az európai gyógyszerhatóság által engedélyezett vakcinákat lehessen használni az oltópontokon.

A Népszava értesülései szerint a kínai vakcina engedélyezéséhez már formálisan sem fogják kikérni az OGYÉI véleményét, ennek érdekében pedig a kormány egy rendeletmódosítást készül alkotni, amely automatikusan lehetővé teszi egy vakcina vészhelyzeti alkalmazását arra hivatkozva, hogy azt más országokban már használják.

(kiemelt kép: ROMAN PILIPEJ/MTI/EPA)

 

Valódi Hírek