Kásler szerint Mátyás király összelegózása a járvány elleni védekezés fontos része

Logikus.

„Bár jelenleg elsődleges a járvány elleni védekezés, ezekről sem lehet elfeledkezni, (…) éppen a kultúra és a tudomány az a terület, amely segíthet átvészelni az embereknek ezt a nehéz időszakot”

— mondta Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában azokkal a vádakkal kapcsolatban, hogy Mátyás király csontjainak összelegózása helyett inkább a járványkezeléssel kellene foglalkoznia.

A miniszter felsorolta, mennyi mindent végzett az elmúlt napokban, megnézte például Corvin János fakoporsójának felnyitását Horvátországban, tájékoztatták a fetárásokról, közös kulturális programokat beszélt meg a varasdi püspökkel és a horvát kulturális minisztérium képviselőivel, és részt vett a maradványok visszatemetésén és megáldásán is.

Hozzátette, hogy hazaúton már a járványügyeket intézte telefonon, és természetesen elsődleges a járvány elleni védekezés,

szerinte éppen a kultúra és a tudomány segít átvészelni az embereknek ezt a nehéz időszakot.

Beszélt aztán a feltárás céljáról is: jelenleg egymás hegyén-hátán hevernek a székesfehérvári bazilikában, a végcél pedig, hogy ezeket azonosítsák, és „a tiszteletet megadva helyezzük uralkodóinkat örök nyugalomra.”

Elmondta, hogy két-három héten belül már lehetnek részleges eredmények.

(kiemelt kép: 24.hu/Bielik István)

 

Valódi Hírek