Nincs kegyelem: Teljesen ki akarják nyírni lelkileg Csányi Sándor legfőbb riválisát

Nyomkövetőt raktak rá, a lakását sem hagyhatja el engedély nélkül.

Bűnügyi felügyeletbe vették Bige Lászlót – írja a szombati Magyar Nemzet.

A NER-független magyar vállalkozó április végéig csak engedéllyel hagyhatja el tartózkodási helyét, és nyomkövetőt köteles viselni.

Bigét decemberben vették őrizetbe a rendőrök, azzal gyanúsítják, hogy 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét.

A vállalkozó ellen már folyik egy hasonló eljárás: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészsége 135 millió forintos vesztegetéssel vádolta meg, és börtönbüntetés kért, ami felfüggesztettel megúszhat, ha elismeri bűnösségét.

Ismeretes, hogy Bige elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát, és a kormánybarát Csányi Sándor legnagyobb riválisának számít.

A vállalkozó az egyik leggazdagabb magyar, ugyanakkor cégeinek, így legjelentősebb vállalatának, a péti Nitrogénművek Zrt.-nek jelentős adósságai is vannak.

Bige László cégei az elmúlt időszakban többször álltak rendőrségi és versenyhivatali vizsgálat alatt. Korábban megtörtént, hogy a rendőrség mintegy 300 rendőrrel vizsgálódott a csoport szolnoki üzemében.

A Csányi Sándorral vívott konfliktusának legnyilvánosabb eleme az volt, amikor a két üzletember a nádudvari, KITE nevű agrárintegrátor vállalkozás megszerzéséért folytatott versenyfutást.

A Bige László tulajdonában lévő szolnoki vegyi üzemben két év alatt 17 alkalommal vonult ki a rendőrség ellenőrzést tartani. Tavaly a gyár működését felfüggesztették, illetve Bigét két napig fogva tartották.

A bíróság azóta kimondta: a katasztrófavédelem jogtalanul zárta be az üzemet.

Bige akkor azt nyilatkozta: két barátján keresztül üzenték meg neki, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni.

Kapcsolódó cikkünk:

Csányi Sándor gennyesre keresi magát a céggel, amit elhappolt Bige László elől

.

Valódi Hírek