Több mint egy hete nem oltják az időseket a fővárosi idősotthonokban

Vakcinahiány miatt.

Több mint egy hete leállt a fővárosi fenntartású idősotthonok oltási programja és azóta sincs semmilyen információ a folytatásról – mondta el Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes a Népszavának adott interjújában.

Az idősotthonokban élők oltását az első hullám idején legsúlyosabban érintett Pesti úti idősotthonban kezdték le január 7-én, majd még azon a héten a Kamaraerdei, a Gergely utcai és a Baross utcai otthonokban folytatódott az oltás.

Ekkor a városvezetés még úgy tudta, hogy a következő héten Szombathelyen folytatódik a program,

de szerda este minden indoklás nélkül lemondták a csütörtöki oltást, és azóta sem kaptak információt a folytatásról.

Gy. Németh tájékoztatása szerint eddig a fővárosi fenntartású intézményekben lakók negyedét, kb. 850 időst oltottak be a 3176-ból. A főpolgármester-helyettes szerint viszont a kezdeti nehézségek ellenére a lakós 75-80 százaléka szeretné igényelni a vakcinát, míg a dolgozók körében 50 százalék körüli a szándék.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden azt mondta, eddig 90 intézményben 10 003 embert oltottak be országszerte. Magyarországon összesen 1900 bentlakásos intézmény van, ahol előzetesen több mint 80 ezer ember jelezte igényét az oltásra.

(Népszava nyomán)