Karácsony Gergely bejelentette: Elindult a nyomozás a Biodóm ügyében

Nincs minden rendben a projekttel.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az Infostart műsorában jelentette be, hogy elküldték a Biodómmal kapcsolatos dokumentumokat a rendőrségnek, ennek nyomán el is indult a nyomozás, amelyről a főjegyzőt tájékoztatták a rendőrök.

A főpolgármester szerint

„a Biodóm beruházás egy eléggé elfuserált beruházás. Azt gondolom, hogy számos hibát elkövettek ezzel kapcsolatban az elődeim”.

Karácsony hozzátette, a Biodóm-projekttel – amelynek befejezéséhez 15-20 milliárd forintra van még szükség – nem volt minden rendben. A főpolgármester szerint ugyanakkor a projektet nem kellene félbehagyni, hiszen, ha megvalósulna, az „felhelyezné Budapestet a nemzetközi turizmus térképére”.

Elmondta, a tárgyalások jelenleg is zajlanak arról is, hogy az állam és a főváros hogyan tudja megosztani a feladatokat a projekt megvalósításában.

A fővárosi állatkertben épülő biodómról legutóbb olyan hírek jelentek meg, hogy azt fél évvel később, 2024. szeptemberében adhatják át. Az építkezés ütemtervében többek között az is csúszáshoz vezet, hogy

a kormány – több más projekttel egyetemben – átvenné a fővárostól a beruházást.

Az építmény mindeddig 34,4 milliárd forintba került, de jelenlegi készültsége sem építészeti, sem gépészeti, sem elektromos szempontból nem felel meg a követelményeknek. Üzempróbákat nem megfelelő módon, vagy egyáltalán nem folytattak a kivitelezők.

A főpolgármester emellett arról is beszélt, hogy a Lánchíd felújítása valószínűleg február második felében fog elindulni, és a munkálatok 2023 őszéig fognak tartani. Ez idő alatt a híd zárva lesz a forgalom előtt.

A BKK a felújítással kapcsolatban éppen néhány napja jelentette be, hogy a felújítási munkálatokat az A-Híd Zrt. végzi nettó 18,8 milliárd forintért.

(Inforádió nyomán)

Valódi Hírek