Varga Judit már a Gazdasági Versenyhivatalt uszítja rá a Facebook-ra

Nem lennénk most Mark Zuckerberg helyében.

Rigó Csabával, a Gazdasági Versenyhivatal elnökével egyeztetett Varga Judit a nemzetközi digitális vállalatok visszás kereskedelmi gyakorlatáról — jelentette be az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán kedden.

„Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy ezeknek az óriásvállalatoknak a magatartása gyakran nemcsak a véleménynyilvánítás szabadságát sértik, hanem a tisztességes versenyt és a fogyasztói jogok teljes körű érvényesülését is veszélyeztetik” — fogalmazott Varga.

Közölte, hogy a GVH-val közösen kell a kormánynak biztosítania az átlátható és biztonságos piaci működést, és minden eszközzel fel kell lépni a „digitális károkozás” ellen.

Kiemelte, hogy a virtuális világban is fontosan az egyenlő versenyfeltételek, védelmezni kell a fogyasztói jogokat és szankcionálni kell az etikátlan piaci magatartást.

„Azzal a kérdéssel foglalkozunk a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülésén, hogy a vállalatok és a magyar emberek is megfelelő védelmet kapjanak a digitális károkozással szemben!” — zárta sorait.

A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni:

 

Valódi Hírek