Tóth Gabi végre elmesélte, hogyan rúgták ki a munkahelyéről a neki beszóló kommentelőt

Mínusz egy magyar adófizető.

Megírtuk, hogy Tóth Gabi a testvérével együtt az nlc.hu-nak adott páros interjút, amelyben az énekesnő többek között arról is mesélt, hogy a sok évnyi közszereplés ellenére is rosszul viseli a kritikus kommenteket.

Konkrét esetként említve pedig elmesélte, hogy terhessége idején az egyik kommentelő a még meg sem születetett gyermeke halálát kívánta. Emiatt Tóth felkereste az illető főnökét, és kirúgatta a munkahelyéről.

Az eset óriási felháborodást okozva bejárta a magyar sajtót, így Tóth Gabi a közösségi oldalán néhány nappal később elmondta, szerinte “aljas karaktergyilkosság” zajlik ellene a médiában, és kijelentette azt is, hogy ő nem rúgatott ki senkit.

A 33 éves énekesnőnek ma a család.hu oldalán jelent meg egy bejegyzése, amiben kifejtette, hogy valójában mi történt. Állítása szerint az eset másfél évvel ezelőtt történt, még terhessége alatt, és “az a ‘szegény ember’ nem Covid idején, és nem a szeretet ünnepe előtt veszítette el az állását közel másfél éve.”

“Ültem a nagy hasammal, benne a gyermekemmel, aki egy orvosi csoda és hihetetlen, hogy megfogant, de annyira akart jönni erre a világra, hogy minden akadályt leküzdött. És most itt volt valaki, aki anélkül, hogy tudna rólam/rólunk bármit, a halálát akarta.

Elöntött a keserűség és a tehetetlen düh, ami olyan erővel árasztotta el a testem, ahogyan azelőtt soha nem éreztem”

írta Tóth, aki ezt követően döntött úgy, hogy személyesen is találkozni akar a hozzászólást író férfival, akinek a profilján fel volt tüntetve a munkahelye, így annak a telefonszámát már könnyedén kiderítette, majd tárcsázta.

“Semmit nem terveztem el, nem gondolkodtam, szinte gépiesen cselekedtem. Vele akartam beszélni, tőle hallani a válaszokat. Nem így alakult. Lett következménye a tettének, bár nem én intéztem, de nyilván annak hatására (is) történt, hogy miután a vonal másik végén megkérdezték tőlem, hogy milyen ügyben keresem, én elmondtam.

Tárgyilagosan, meglepően nyugodt hangon. Vélhetően nem ő volt a legjobb munkaerő, és az sem kizárt, hogy máskor is történt már hasonló, ami miatt a munkáltatója később úgy döntött, hogy megválik tőle. Én nem kértem tőle, de az ellenkezőjét sem”

– fogalmazott Tóth Gabi, aki szerint a cyberbullying vagy online bántalmazás elburjánzott az online felületeken, és ha most nem állítják meg, akkor“tragikus következménye lesz”.

Mint írta, az ilyen jellegű bántalmazást az ismert embereknek sem kell elviselni, és nekik kellene össze fogni azért is, hogy az ilyen esetek ne maradhassanak büntetés nélkül.

(család.hu nyomán)