Tóth Gabi őrjöng: Szerinte aljas karaktergyilkolás az, ami vele szemben folyik a kirúgatott kommentelő miatt

Nem is úgy volt.

Mi is beszámoltunk arról, hogy Tóth Gabi egy kedden megjelent interjúban elmesélte: egy gyalázkodó kommentelőt kirúgtak azért, mert ő az illető főnökének jelezte, hogy „munkaidőben a közösségi oldalon mások halálát kívánja az alkalmazottja. „

A történetet szinte minden portál lehozta, Tóth Gabi pedig a közösségi oldalán reagált, amit változtatás nélkül közlünk:

„Ma ismét azzal kellett szembesülnöm, hogy bizonyos médiumok teljesen kiforgatták a szavaimat és kattintásért, aktivitás növelésért a karakterem, személyem ellen ugrasztottàk az embereket! Aljas karaktergyilkolás zajlik bizonyos oldalakon… kihasználva ezzel minden olyan embert, akik bizonytalanok, frusztráltak, elveszettek…

ÉN SENKIT NEM RUGATTAM KI A MUNKAHELYÉRŐL!

Azt hiszem itt az ideje, hogy komolyabb és szigorúbb intézkedéseket vezessenek be az internetes bántalmazással kapcsolatban!
Semmi nem maradhat következmények nélkül…
itt pedig a nyilatkozatomat olvashatjátok, amiből kiragadták és teljesen kiforgatták a szavaimat!
Tessék kérem! Ebből a pár mondatból lett ma egy kommentcunami amiben mégtöbb ember kívánta a halálomat és a családomét!
A szeretet mindig győz! A jó mindig győz!

A halál pedig mindnyájunkat utolér egyszer! Hisz isten színe előtt kell majd felelnünk tetteinkért! Az én lelkiismeretem pedig továbbra is tiszta, hisz gyermekkorom óta a szeretet és a mások megsegítése motivál köszönöm mindazoknak, akik elolvasták a teljes cikket és nem egy szalagcímből alkottak véleményt… akarom mondani internetes bántalmazást…

Őszinte és tiszta szeretettel:
Tóth Gabi”

Valódi Hírek