Több fideszes is érintett Boldog István botrányában, már azt is letagadnák, hogy ismerik a képviselőt

Ilyen az élet Mutyisztánban.

A vesztegetéssel vádolt Boldog István országgyűlési képviselő felségterületének számító Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választókerület települései a marketing- és kommunikációs feladatokra vonatkozó tendereket hirdettek meg. A Területfejlesztési Operatív Programban (TOP) olyan cégek nyertek, amelyeknek székhelye a körzettől több száz kilométerre fekszik.

Ezen cégek a Dráva mellett fekvő Zákány nevű település kormánypárti polgármesterének tulajdonába tartoznak. A BolPlan Kft.-t például Jankó Szabolcs, a Fidesz országos választmányának Somogy megyei tagja alapította.

Érdekesség, hogy ennek a cégnek maga Boldog István az elnöke.

Gyanús ügyletek

A 2017-ben alapított cég már az alapítás évében jelentős sikereket tudott elkönyvelni, 2018-ban pedig már 15 millió 400 ezer forintos árbevételre tettek szert. A kommunikációra és tanácsadásra szakosodott cég mellett Jankónak a The Phoenix Marketing Kft.-ben is tulajdonjoga volt, azonban 2016 óta már csak felesége a kizárólagos tulajdonosa a vállalkozásnak.

A cégnek 2016-ban még mindössze 26,1 milliós bevétele volt, azonban az 2018-ban már 65 millió 400 ezer forintra nőtt. A Boldog István ellen zajló büntetőeljárás egyik tanúja vádalkut kötött. Azt állítja, hogy a Boldoghoz köthető cégek sikerei nagyban összefüggnek a TOP-os megbízásokkal.

Az illető a volt kengyeli polgármester, Nagy Szilárd, aki azt állítja, hogy az érintett települések nem pusztán

a Boldoghoz köthető kör nem pusztán a vállalkozások kiválasztását befolyásolta, hanem a tenderen belüli feladatok elosztásába is beleszóltak. Ennek révén lettek a zákányi polgármester érdekeltségébe tartozó cégek a tenderek nyertesei.

Nagy Juhász Péternek adott videóinterjújában elmondta, hogy szerinte Jankó Szabolcs Boldog István egyik tanácsadója, aki kampánytréninget is tartott a Boldog térségébe tartozó polgármestereknek. A fideszes háttérember ötletgazdája volt egy olyan magazinnak is, amit a környező települések finanszíroztak.

Megdöbbentő összefonódások

Kengyel korábbi polgármestere szerint ki volt adva a feladat: Jankó cégeit kellett megbízniuk a település által megnyert TOP-os pályázatok esetében. A Boldog által elrendelt pénzügyi átvilágítást is az ő vállalkozásaival kellett elvégeztetni.

A Népszava szerint a cégek Csépa, Cserkeszőlő, Cibakháza, Kengyel, Kétpó, Kunszentmárton, Szelevény és Tiszakürt esetén végeztén el a megbízásokat. A települések jelentős része Boldog István országgyűlési körzetéhez tartozik.

A tenderek előtt meghívásos pályázatot hirdettek, amelyeken Jankó cégei mellett rendszeresen szerepelt a Körös-Tisza Menti Településfejlesztő Egyesület, amelynek vezetője az a Fehér Petra, akit Boldog István jobbkezeként szintén megvádoltak.

Volt olyan tender is, amelyen egyébként mindkét, a Jankó családhoz köthető zákányi cég szerepelt.

Kunszentmártonban például mind a hat tendert Jankóék cégei nyerték — hármat a BolPlan, a többit pedig a The Phoenix Marketing.

Mezőtúron egy szemléletformáló, kerékpározást népszerűsítő kampány tenderét nyert el a Phoenix Marketing. Ennek ellenére Csányi Tamás, a Jobbik helyben élő országgyűlési képviselője szerint nyoma sem volt a „szemléletformálásnak” a kampányban.

Cserkeszőlőn 2019-ben új polgármestert választottak, aki több büntetőfeljelentést tett korrupciógyanús ügyekben. A fürdőiről ismert település 2017-ben megbízási szerződést kötött a Phoenix Marketinggel, lobbitevékenységgel és PR-ral kapcsolatos feladatokra.

A szerződés két hónapra szólt, és ennek révén Jankóék ötmillió forintos bevételre tehettek szert. A fürdő szintén 2017-ben 4,5 millió forint értékű szerződést is kötött humánerőforrás-tanácsadásra, további nettó 300 ezer forintért pedig határozatlan időre szóló PR- és reklámtevékenységre.

Cserkeszőlőn emellett a Phoenix Marketing bruttó 2,6 milliós szerződést nyert el marketingterv-gyártásra, a BolPlan pedig 11,2 millió forint értékben végezhetett marketingtevékenységet. Az új polgármester szerint az előző vezetés nem tudott felmutatni eredményeket az elvégzett munkákkal kapcsolatban.

Csányi Tamás jobbikos képviselő közérdekű adatigényléssel fordul a pályázatokban érintett 23 településhez. A politikus célja, hogy kiderítse, kik tettek ajánlatot és kik nyertek a pályázatokon, illetve valóban elvégezték-e a cégek a megbízásaikat.

A polgármester tagad

Jankó Szabolcs, Zákány polgármestere a Népszavának tagadta az ellene felhozott vádakat, és feljelentést tett az őt meggyanúsító Nagy Szilárd ellen rágalmazásért és becsületsértésért. Elmondta, hogy ismeri Boldog Istvánt, de nem állnak szoros kapcsolatban.

Szerinte semmilyen törvénytelenséget nem követtek el, és az ország számos pontján pályáztak, hogy ne lehessen őket befolyással való visszaéléssel megvádolni. Szerinte ha bűncselekményt követett volna el, akkor ma már nem lenne polgármester.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek