Kormányinfó: Van az EPP-n kívül más politikai alternatíva is

Az is kiderült, lesz-e a vakcinaútlevél.

Megtartották 2021 első kormányinfóját, amelyen Gulyás Gergely újságírói kérdésekre is válaszolt.

A miniszter azzal kezdte, hogy ezt az évet is a koronavírus-járvány határozza majd meg. Két hónapja vezették be a korlátozó intézkedéseket, ezek betartásának köszönhetően

túl vagyunk a második hullám csúcsán, Magyarországon a járvány visszaszorulóban van.

Ez azonban nem európai jelenség, hiszen Spanyolországban tegnap március óta a legmagasabb fertőzésszámot regisztrálták, ez felhívja a figyelmet arra is, hogy a vírus behozatalára a veszély továbbra is fennáll.

Akik kritizálták a kormányzati adatszolgáltatást a járvánnyal kapcsolatban, azok most elhallgattak, hiszen a kormányzati adatközlés a legszigorúbb mércének is megfelel. Tavaly az egy évvel korábbihoz képest 9000-rel többen hunytak el.

A járványügyi intézkedések következetesek, szemben más országokkal, a kormány világos szabályokat hozott november elején, ezeket kell fenntartani továbbra is.

Fontos volt, hogy a szabályok meghozatalát megelőzte a nemzeti konzultáció, mert így a polgárok elmondhatták, milyen intézkedéseket fogadnak el. Eredménye ennek az volt, hogy a védekezés a legfontosabb, de az ország működőképességét fenn kell tartani. A legfontosabb a munkahelyek védelme és az általános iskolai oktatás fenntartása.

Európában is a legjobban teljesítő országok közt van Magyarország a munkahelyvédelem tekintetében, komoly részsikerként értékelik, hogy 4000-rel többen dolgoztak decemberben, mint egy évvel korábban.

Vannak gazdasági nehézségek, de 4,5 milliónál többen dolgoznak jelenleg, ami nagyon komoly eredmény, és a gazdasági intézkedések sikerét mutatja.

Két lehetőség van az intézkedések enyhítésére: ha a járványgörbe alacsonyan lesz és kevés lesz a megbetegedettek száma, a másik pedig, ha sikerül az átoltottságot olyan mértékűre növelni, ami garanciát jelent, hogy legalább a legveszélyeztetettebbek nem kaphatják el a vírust.

Ami az elsőt illeti: jók a számok, de lehetnének jobbak.

Jelenleg csak az unión keresztül szerzünk be vakcinákat, minden beszerzésben benne vagyunk, amire lehetősége volt az országnak, mondta Gulyás.

Magyarország eddig 19.700.000 oltóanyagot kötött le öt gyártónál. Nem Magyarország szidta az Európai Bizottságot, tette hozzá, hiszen mindenhol éles kritikákat fogalmaztak meg a beszerzés tempójával és az elosztással kapcsolatban.

Tény, hogy Nagy-Britanniában több embert oltottak és előbb kezdték, eredményesebben gondoskodtak, mint az EU tette. — fogalmazott a miniszter.

Az EU-ból eddig 129.860 ember beoltására elég oltóanyag érkezett, összesen 96.100 embert sikerült beoltani eddig. Az EU-s szállítás menete jelenleg lassú.

100.000 alatt van a heti mennyiség, amit az EU-n keresztül kapunk.

Ha 3 millió embert akarunk beoltani, az 30 hétig tartana, a cél pedig az, hogy ez gyorsabban menjen. Ehhez máshonnan is kell vakcinát szerezni, minden lehetőséget kihasználva dolgozik ezen a kormány.

Jó eséllyel Kínából is szerzünk oltóanyagot a Shinofarmtól, ezzel már 20 millió embert beoltottak, de a kormány tárgyal az oroszokkal is.

Ha lesznek eredmények, azt fogják jelezni. A Shinofarmmal már megállapodtak, már csak a Magyar Országos Gyógyszerészeti Intézetnek kell engedélyeznie a vakcinát.

Oltási tervvel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy világos rendben indult el az oltás. Most az idősotthonok lakói vannak soron, aztán a 60 év felettiek jönnek.

Az oltás önkéntes, nem fogják kötelezővé tenni, de jelentkezni kell rá, ezért mindenkit biztatnak a regisztrációra.

Kampányt fognak indítani annak érdekében, hogy minél többen jelentkeznek az oltásra, illetve a kormánytagok is mind beoltatják magukat, Orbán Viktor is, ahogy sorra kerülnek.

Fontos intézkedések történtek a gazdaság érdekében: 2,6 millió család jogosult a hiteltörlesztési moratóriumra, ezzel most 1,5 millióan élnek, így 3600 milliárdos hitelállomány esik a moratórium alá.

A vállalkozásoknál a jogosultak közül 48000 vállalkozás él a lehetőséggel, ez 4300 milliárdnyi összeget érint. A bérek mintegy kétharmadát fizeti ki a kormány a bértámogatási programban, ezt sporttal, szabadidővel, vendéglátással foglalkozó cégek közül tízezren igényelték, a teljes szektor több mint kétharmada részesül a támogatásban.

Új korszak nyílt az otthonteremtési támogatásokkal is.

Az M1 megkérdezte, hogy mit gondol a miniszter Hadházy Ákos Facebook-posztjairól. Gulyás elmondta: tragikusnak tartja, hogy egy képviselő az alapvető kegyeleti jogokat semmibe veszi, illetve olyan képeket mutat, amivel egyébként egy baloldali polgármester mulasztását bizonyítja. Ez a tevékenység jogsértő, a politikai haszonszerzésnek is megvannak a határai — fogalmazott.

A szabad szülészválasztásra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy a MOK javaslata nem ördögtől való, a kormány is jogos igénynek tartja, hogy mindenki annál szülhessen, aki kezelte addig, ezért indokolt átgondolni ezt a szabályozást. Keresik azt a megoldást, ami nem feszíti szét az új szabályozás helyes kereteit, ami a hálapénzt megtiltja. Ez január végéig meg fog történni.

A hálapénzes esetek ellenőrzéséről azt mondta, hogy

a rendőrség a törvények által biztosított eszközökkel ellenőrzi, hogy a hálapénz tilalma érvényesül-e.

Az oltással kapcsolatban elmondta, hogy 1,3 millióan regisztráltak eddig oltásra, de jó lenne, ha még többen regisztrálnának.

A vakcinaútlevélről is beszélt: azon dolgoznak, hogy mielőbb legyen az oltottság tömeges. A vakcinaútlevéllel kapcsolatban közös európai szabályozásra tett javaslatot az Európai Bizottság, jövő hét csütörtökön lesz egy csúcstalálkozó, amelynek ez lesz az egyik fő témája.

A magyar kormány megvárja az egységes szabályozást, ha ez ésszerű, akkor annak Magyarország is részese kíván lenni.

Arra a kérdésre, amely az EPP indítványával volt kapcsolatos, amely szerint lehetővé tennék, hogy teljes frakciókat ki lehessen zárni a pártcsaládból, Gulyás azt válaszolt, hogy az EPP bajban van, vezetői válsággal küzd, és a legutóbbi EP-választáson az elmúlt 20 év leggyengébb eredményét érte el.

Ezzel szemben s Fidesz a pártcsalád legerősebb pártja, és ha van rá igény, akkor szívesen segítenek az EPP-nek, ha pedig nincs, akkor

van más politikai alternatíva.

Az önkormányzatok tiltakozásával kapcsolatban elmondta, hogy nyitottak a fővárossal való tárgyalásra.

„A főváros drágán tart fenn egy brüsszeli irodát, és komolyan lobbizik, hogy közvetlenül juthasson EU-s forrásokhoz, ebben a kormány szívesen segít.” — fogalmazott Gulyás.

Ha akár fejlesztési forrásokkal, akár egyéb forrásokkal tud a fővárosnak segíteni, akkor hajlandóak erről tárgyalni, de Budapest jelenleg az ország leggazdagabb városa, így a kormány nem gondolja, hogy mostohagyerekként kezelnék Budapestet: szerintük a legnagyobb nyertese az elmúlt évtizednek a főváros.

A napokban az is kérdéseket vetett fel, hogy nem mindenki kap visszaigazolást az oltási regisztrációról. Ennek a rejtélynek az a megoldása, hogy a tájékoztatást külön kell kérni egy rubrika bejelölésével, így aki ezzel nem élt, az csak akkor kap tájékoztatást, amikor elérhető lesz az oltás. A regisztráció minden esetben megtörtént és befejezett.

A mélyszegénységben élők regisztrációjával kapcsolatban elmondták: Magyarországon nincs olyan település, ahol nincs internet, a helyi jegyzőnél tudnak ebben segítséget kérni az érintettek.

 

Valódi Hírek