Szijjártót kormányhatározatban bízták meg azzal, hogy szerezzen be az EU-tól független vakcinát

Már meg is jelent a határozat.

Csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely megbízza Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy intézkedjen az Európai Unió centralizált beszerzésén kívüli vakcina vásárlásáról – írja a Népszava.

A határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy az EU centralizált oltóanyag-beszerzési keretén túl a magyar emberek egészségének megvédése érdekében szükséges az, hogy

a lehető legnagyobb mennyiségben szerezzenek be biztonságos oltóanyagot.

Emellett a kormány

„a rendkívüli keresleti és kínálati viszonyok között célként a biztonságos oltóanyagok minél gyorsabb beszerzését jelöli meg”.

Szijjártónak e két cél érvényesülése érdekében kell intézkednie. A pénzügyi hátteret pedig Varga Mihály pénzügyminiszternek az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alapból kell biztosítania.

A külügyminiszter éppen a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az Európai Bizottság (EB) “botrányosan” lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a járványügyi korlátozásokat. Szerinte ugyanis, habár az EB azt ígérte, hogy „hatalmas sebességgel indul be az oltás„, ez azonban elmaradt, így a korlátozásokat is fenn kell tartani.

Az év első kormányinfóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy hamarosan Kínából is érkezhet COVID-19 elleni vakcina, a kormány ugyanis egymillió adagra vonatkozóan kötött megállapodást a Shinofarmmal, és már csak a Magyar Országos Gyógyszerészeti Intézetnek kell engedélyeznie a vakcinát.

A kínai gyártó oltóanyagával Gulyás szerint már 20 millió embert oltottak be, de a kormány tárgyal az oroszokkal is.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek