Amint visszatért Oroszországba, rögtön letartóztathatják Alekszej Navalnijt

Már dörzsöli a tenyerét Putyin.

Nemrég írtunk arról, hogy vasárnap hazatér Oroszországba Alekszej Navalnij. Ez azonban azt is jelentheti, hogy

akár gépének landolását követően azonnal letartóztathatják az orosz ellenzék vezéralakját a Vlagyimir Putyin elnök keze alá dolgozó hatóságok.

Ez amiatt történhet, mert a helyi hatalom szerint Navalnij megszegte a szabadlábra bocsátásának szabályait, mivel nem jelentkezett időben az orosz büntetés-végrehajtásnál. Erre azonban mindössze egy napot adtak, és a járványhelyzet idején igencsak nehézkes több ezer kilométeres repülőutat megszervezni 24 óra alatt.

Az orosz ellenzék vezéralakja augusztus óta Németországban lábadozott, ugyanis hazájában — vélhetően az orosz titkosszolgálatok — megmérgezték a novicsok nevű idegméreggel.

Navalnij álnéven beszélt egy olyan ügynökkel, aki a titkosszolgálati akciót tervezte, így bizonyítván, hogy valóban a kormány keze van a mérgezésben.

A leleplezés óta a hatalom mindent elkövet annak érdekében, hogy távol tartsa az országtól a politikust. Többek között megfenyegették, hogy megvonják tőle ideiglenes szabadlábra helyezését, illetve új büntetőeljárást is indítottak ellene.

Navalnij elmondta, számára nem volt kérdés, hogy hazatér. Arra kérte szimpatizánsait, hogy várják őt hazatérésekor a moszkvai repülőtéren.

A kormány ezután csütörtökön közölte, hogy le fogják tartóztatni a politikust.

Ezzel azonban ingoványos talajra lép a kormány: nagy eséllyel zavargások alakulhatnak ki a Navalnijt támogatók és az erőszakszervezetek között.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek