Egy mentős halálát kívánta a karcagi tanár, amiért beoltatta magát koronavírus ellen

Elárasztotta az OMSZ Facebook-bejegyzését az oltásellenesek gyűlölködése.

Megdöbbentő reakciókat kapott az Országos Mentőszolgálat, miután Facebook-oldalukon beszámoltak arról, hogy az ország egyik legnagyobb létszámú mentőállomásán szolgálatot teljesítő mentőknek már 30 százalékát beoltották a koronavírus elleni vakcina első dózisával – derült ki az OMSZ csütörtöki közleményéből.

Mint írják, „a felelősen gondolkodó életmentő közösség tagjai saját szemükkel láthatták, mennyire komoly (akár életveszélyes) panaszokat okozhat a Covid19, ezért számukra egyértelmű volt a döntés a vírust megfékezni képes vakcina mellett”.

Ám a logikus magyarázat ellenére, az oltásellenesek az OMSZ szerint „vállalhatatlan stílusban” estek neki a mentőknek az oltással kapcsolatos bejegyzés alatt.

„Egy fehérvári targoncás például 84 karakteren keresztül gyűlölködött, amiért bajtársaink “pénzért chip-eltetik magukat”, míg egy pécsváradi édesanya mérget remélt a fecskendőbe vakcina helyett.

A biztosítékot végül az a karcagi tanár csapta le, aki a képen szereplő bajtársunk halálát kívánta, amiért az beoltatta magát”

– olvasható a Mentőszolgálat bejegyzésében, amelyet azzal zártak, hogy mindenkit arra kérnek, csak hiteles forrásból tájékozódjanak a vakcináról.

A méltatlanul megnyilvánuló felhasználókat és bejegyzéseket tiltotta a Mentőszolgálat.

AZ OSTOBASÁGNAK IS VAN HATÁRA❗️❓
Bár a véleménynyilvánítás lehetősége természetesen az Országos Mentőszolgálat közösségi…

Posted by Országos Mentőszolgálat on Thursday, 7 January 2021

(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Valódi Hírek