Alapítványi fenntartásba kerülhet a debreceni és a szegedi egyetem is

Folytatódik az egyetemek beszántása.

Augusztus elsejétől alapítványi fenntartásba kerülhet a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem is, írta meg a Magyar Narancs.

Az információt több egyetemi vezető is megerősítette a lapnak.

A Narancs egyik forrása szerint a napokban összehívták az egyetem dékáni tanácsát, itt pedig a rektor közölte, hogy az intézmény alapítványi fenntartásra áll át, az erről szóló tervek pedig hónapokon belül készen lesznek.

A dolgozókat az átállásról hivatalosan még nem tájékoztatták, de az információ elterjedt az egyetem különböző karait.

„Hogy erről lenne demokratikus vita, az szinte kizárt” – mondta a lapnak az egyik forrás.

Egy másik vezető oktató úgy fogalmazott, az alapítványi fenntartás konkrétumairól semmit sem tudnak, de az egyetem vezetése „nyíltan és büszkén beszél róla”.

A fenntartóváltás okairól egyelőre semmit nem tudni, de volt, aki szerint létezik egy olyan, Merkely Bélához, a Semmelweis Egyetem rektorához köthető elképzelés, mely szerint egy országos orvostudományi „csúcsegyetemnek” kellene működnie, ezért van szükség az alapítványi fenntartásra.

A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy a szegedi, debreceni és a pécsi egyetem orvosi képzése „vidéki kihelyezett telephelyként” működne, amit a fővárosból irányítanak.

A Narancs megkereste a Debreceni Egyetemet és a Szegedi Tudományegyetemet a fenntartóváltással kapcsolatban, de egyelőre még nem kaptak választ.

(Magyar Narancs nyomán)

 

Valódi Hírek