2,6 milliárdot ad a kormány egy bolgár kulturális központra

Ez jól példázza a két nemzet együttműködését.

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön jelentette be, hogy bolgár önkormányzati, oktatási és kulturális központ épül Budapesten. — írta meg a 444.hu.

Az intézmény 2-3 éven belül készül el a magyar és a bolgár kormány támogatásával, összesen 3 milliárd forintot szánnak rá.

Soltész Miklós a IX. kerületi Vágóhíd utcai ingatlan szomszédságában álló Szent Cirill és Szent Metód Bolgár Ortodox Templom udvarán tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a magyar állam 2,06 milliárd forintot, a bolgár állam pedig 1 millió eurót ad erre a célra.

A bolgár közösség a támogatás fejében lemondott egy Bajza utcai állami tulajdonú ingatlan használati jogáról.

Az államtitkár azt hangoztatta, a beruházás jól példázza a két nemzet együttműködését, valamint azt, hogy Magyarországnak és Bulgáriának is fontosak az itt élő bolgárok. A bolgárok több száz éves magyarországi jelenléte meghatározó mindkét nemzet tekintetében, az utóbbi száz év pedig valódi fejlődést jelentett a bolgár közösség számára – mondta Soltész Miklós.

 

Valódi Hírek