A Nemzeti Oltóközpont állítja, nem akarnak nyerészkedni azon, hogy ötezer forintért árulják a vakcina előfoglalási jogát

Egy logisztikai menekülőútként tekintenek az általuk kínált szolgáltatásra.

Beszámoltunk róla, hogy Magyarországon a Nemzetközi Oltóközpont már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy 5000 forint előleg befizetésével bárki bebiztosíthatja magának a koronavírus elleni vakcinát.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonban fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a cég ellen a felhívás miatt. Az ITM szerint ugyanis az Oltóközpont egyrészt olyan vakcinát reklámozott, ami akkor még nem volt kész, másrészt neve megtéveszthette a fogyasztókat, a cég honlapjának fejlécében ugyanis mindössze a „Nemzetközi Oltóközpont” megnevezés szerepelt, ami nem tette egyértelművé, hogy nem állami, hanem magáncégként működnek.

Az Oltóközpont Kft. ügyvezetője, Kámány Roland a Telexnek most elmondta,

nem „üzleti termék, hanem egy logisztikai menekülőút” az ötezer forintért árult Covid-19 elleni vakcinára szóló „előfoglalási jog”.

Kámány hozzátette, arra számítanak, hogy a 2021 első negyedévében engedélyezett oltóanyaghoz fognak hozzájutni, és így azok, akik az ingyenes állami oltóprogramban csak később vagy egyáltalán nem is kerülhetnének sorra (pl. a Magyarországon élő külföldi állampolgárok), az előfoglalásnak köszönhetően hamarosan kaphatnának koronavírus elleni oltást.

A cég emellett azt is állította, habár az 5000 forintban nincs benne az oltóanyag és a beoltás ára – azt az igénylőnek azon felül kell kifizetnie – nincs hasznuk az előfoglalási díjon. Az előfoglalásért cserébe ugyanis elengedik az oltáshoz szükséges 2950 forintos orvosi konzultáció árát, illetve egyéb költségei is vannak a cégnek.

Az Oltóközpont pácienseit korábban arról tájékoztatták, hogy a cég úgy számol 10 ezer forint alatti áron kereskedelmi forgalomba hozható lesz több különböző oltóanyag is, az oltás beadása – erre két dózisban kerül sor – pedig 1450 forintba fog kerülni. Azaz számításaik szerint

kb. 28 ezer forintba kerülhetne egy előfoglalási jogért fizető páciens beoltása, ha be tudják szerezni a Pfizer/BioNtech vakcináját.

Kármány emellett azt is közölte, hogy augusztus 20-a óta árulják az előfoglalási jogot, november 28-ig 4997-en fizették be az ötezer forintot, így összesen majdnem 25 millió forintot gyűjtöttek be. Abban az esetben viszont, ha valaki mégsem kapja meg az oltást december 31-ig, visszatérítik a befizetett összeget.

Az ügyvezető megerősítette, hogy a fogyasztóvédelem azért vizsgálja a céget, hogy a szakmai gondossággal ellentétes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg, illetve hogy a kínált szolgáltatás mögött ténylegesen teljesíthető-e a tartalom. Az eljárásnak egyelőre nincs eredménye.

(Telex nyomán)