Jámbor András: Hogy lehet 10 000 ember halálából győzelmi propagandát gyártani?

Vélemény.

Kivédtük? Győztünk? A miniszterelnök szerint a számok alapján a második hullámot sikerült „kivédeni” és „levinni a birkózószőnyegre”.

Nem tudom, hogy ezek után a szavak és mondatok után a düh, vagy az elkeseredés nagyobb bennem.

10 ezer ember halt meg 9 hónap alatt Magyarországon a koronavírus-járványban, és bevallom én nem tudok látni a győzelmet, a kivédést, amikor minden ezredik magyar meghalt itthon.

És nem akarok arról beszélni ebben a szövegben mit rontott el a kormány és mit nem, késlekedett-e vagy sem, még azt se dörgölném Orbán orra alá, hogy alig 3 hónapja beszélt arról, hogy mindenkit megfogunk gyógyítani, aki elkapta a vírust.

Sőt még azt se, hogy minden felelőséget magára vett, amikor még nem tűnt súlyosnak a második hullám, mert igen egy ilyen világjárványt tökéletesen kivédeni nem lehet. Én csak részvétet kérek az ország első emberétől.

Annyi részvét legyen már a miniszterelnökben, hogy nem számok haltak meg, hanem emberek.

Hogy tízezer áldozat azt jelenti, hogy ha valaki felül a buszra, biztos lehet benne, hogy ül ott olyan, aki elvesztette egy szeretét, hogy biztos lehetünk benne, hogy a pékségben aznap fog még olyan vásárolni, aki gyászol, hogy ez a szám, nem egy statisztikai adat, hanem ennek az országnak a gyásza kéne, hogy legyen.

Egy átkozott NB1-es meccsen nincsenek annyian ahányan meghaltak a koronavírusban, mégis vagy 30 stadiont húztunk fel kevesebb emberre. Akkor talán 10 000 halottnak is érnie kéne valamit.

Ebben a helyzetben, amikor naponta 100-an halnak meg győzelmi tort ülnie, egy felelős vezetőnek halotti tor helyett, olyan szintű érzéketlenség, az emberek olyan szintű lenézése, a mindennapoktól a félelmeinktől, a gyászunktól való olyan szintű távolságot mutat, amely mondjuk ki, alkalmatlanná tesz bárkit a felelős kormányzásra.

Nekem is van ismerősöm, még ha nem is közeli barátom, aki meghalt a koronavírusban, és sok gyászt kellett az ismerősi körömben végigélnem. Volt amikor nem is tudtam mit reagálni. Győztünk? A fenéket, mindannyian vesztettünk.

Hogy lehet 10000 ember, 10 000 választópolgár halálából győzelmi propagandát gyártani? Milyen embernek kell ehhez lenni, és milyen tudattal kell rendelkezni.

Nem győztünk. Vesztettünk. Sokan, sokakat és sok mindent az elmúlt 9 hónapban.

Szörnyű volt, és lehetett volna kevésbé szörnyű. És még vége sincs, nagyon nincs.

Nem győzelmi tört kéne ülni, hanem a felelősséget vállalni, és együtt gyászolni az országgal.

Jámbor András


.

Valódi Hírek