Gyorsan elrejtette a kormány a budapesti vírusadatokat, miután Karácsony kitálalt

Ez is a főpolgármester hibája.

A koronavirus.gov.hu-n napi bontásban megjelent a járvány első hullámától fogva egy olyan bontás, amelyben a budapesti, illetve a vidéki koronavírus-fertőzöttek számát összesítik. Rejtély, hogy eddig miért volt fontos a fővárosi és a vidéki adatok elkülönítése, de az első hullám idején a főváros magasabb számokat produkált a vidékéhez képest.

Az eddigi összesítés a tavasszal a kormány azon narratíváját erősítette, amely szerint a főváros nem védekezik megfelelően. Ehhez képest az utóbbi időszakban

Budapesten lakosságarányosan jelentősen kevesebb fertőzött volt, mint a vidéki megyék jelentős részében.

Karácsony Gergely főpolgármester december 28-án számolt be arról, hogy Budapesten lakosságarányosan jóval kevesebb halálozás történt, mint az ország többi részén. Ezután az operatív törzs alig egy órával később publikálta az új járványügyi adatokat — akkor már a Budapest-vidék összehasonlítás nélkül.

December 27-én a koronavírussal kapcsolatos tájékoztató oldalon még szerepeltek a fővárosi adatok. Az akkori információk alapján

az aktív fertőzöttek mindössze, 19, az elhunytak és a gyógyultak pedig 20-20%-nyian voltak budapestiek.

Először május 4-én tették közzé a lakóhely szerinti bontást — aznap még jelentősen többen voltak Budapesten lakosságarányosan a fertőzöttek, mint az ország más pontjain. Nyáron azonban fokozatosan csökkentek a különbségek.

A 444.hu kiszámolta, hogy ma, december 30-án az áldozatoknak már csak 19,33%-a budapesti. Tehát lakosságarányosan alacsonyabb, mint számos megyében.

(444.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek