Népszava: Kérdőívvel faggatják ki azokat, akiket most oltanak be koronavírus ellen

Alaposan felmérik az egészségügyi állapotukat, pedig a gyártó szerint nem nagyon van kizáró ok.

Csaknem kéttucatnyi, az egészségi állapotukkal kapcsolatos kérdésre kell válaszolniuk azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik megkapják a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját a napokban – írja a Népszava.

A kérdőívben – mint minden anamnézis, azaz állapotfelmérés során – olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek az alany kórelőzményeit, általános egészségi állapotát igyekeznek felmérni.

Így választ várnak az esetleges krónikus betegségekre,

arra, hogy terveznek-e terhességet két hónapon belül, de a rendszeres gyógyszerszedésre és az allergiára is rákérdeznek,

ahogyan a közeljövőben tervezett műtétek időpontjaira is kitér a kérdéssor.

A lap a kérdőívvel kapcsolatban felkereste Fabó Tibort, a Pfizer Magyarország orvosigazgatóját. Arra keresték a választ, milyen krónikus betegségek esetén nem ajánlják a vakcina beadását.

Az orvosigazgató

konkrét krónikus betegségeket nem említett kizáró okként,

de arra felhívta a figyelmet, hogy a vakcina beadása során külön figyelmet kell szentelni a vérzékenyekre, illetve a véralvadásgátló gyógyszerrel kezeltekre, mivel vérömlenyt okozhat az izomba adott injekció.

Mint mondta, eddig maximum bőrpírt vagy helyi fájdalmat tapasztaltak a biztonságossági vizsgálatok során. Hozzátette, ezekből a tesztekből kizártak minden olyan alanyt, akinek korábban súlyos allergiás reakciója volt egy-egy oltóanyag beadását követően.

Hangsúlyozta, az ételallergiásoknál vagy más egyéb allergiákkal küzdőknél nem áll fenn a vakcinára adott túlzott reakció veszélye.

Fabó tájékoztatása szerint várandósoknak és gyermeket tervezőknek, valamint 16 éven aluliaknak egyelőre nem ajánlják a védőoltást. Ennek az az oka, hogy a tesztelések során nem volt kellő számú alany a 16 éven aluli korosztályból. Ezért hamarosan a 12-16 közötti fiatalokat is bevonják majd a klinikai tesztelésekbe.

(nepszava.hu nyomán)

Valódi Hírek