A fővárosi önkormányzatnak meg sem mutatták az oltási tervet, fogalmuk sincs, hogyan oltják majd be az idősotthonok lakóit

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes nyílt levélben fordult Müller Cecíliához.

Gy. Németh Erzsébet levele szerint a vakcina kiosztásának indulásáról is csak a sajtóból értesült a fővárosi önkormányzat. A főpolgármester-helyettes nehezményezi, hogy

szinte minden lényeges, vakcinával kapcsolatos kérdésről utólag értesülnek.

„Mint a fővárosi humán területért felelős főpolgármester-helyettes el kell mondjam, a Főváros részéről nem láttunk semmiféle oltási tervet. Azt gondolom, hogy ennek ismerete minden magyar önkormányzat számára alapinformáció. Kifejezetten aggaszt, hogy nincs információnk arról, hogy ezúttal gondoskodnak-e majd az idősotthonok dolgozóiról és lakóiról. Tehát azokról, akik mint köztudott, a legveszélyeztetettebbek az egészségügyi dolgozók mellett.” — írja levelében.

Gy. Németh Erzsébetet rendkívüli módon aggasztja, hogy ezeket az alapvető információkat sem osztja meg az önkormányzattal az operatív törzs, és abban bízik, hogy legalább a nyílt levelére kap majd választ.

„Eddig annyi történt, hogy az otthonokban élő idősek regisztrációra buzdító levelet kaptak Öntől postai úton, a fenntartót és az otthonok vezetőit pedig egy szóra sem méltatták. Reméltem, hogy a második hullám idején kiderült, milyen fontos, hogy együttműködjünk mindannyian egymással.” — folytatja a levelet.

Az információhiány azért is problematikus, mert, mint a főpolgármester-helyettes írja,

az idősotthonok lakói nem tudnak az oltópontokhoz utazni, így az ő oltásuk külön szervezést igényel, ami állami feladat ugyan, de csak a fenntartóval közösen lehet kivitelezni.

„A járvány eddigi két hullámában Önöknek még nem sikerült a Fővárossal korrekt adatokat közölniük. Kérem legalább az oltás megszervezésénél bizonyítsák be, hogy Önök is igyekeznek olyan felelősen végezni a munkájukat, mint azok, akik nap, mint nap az életük kockáztatásával mentik meg magyarok ezreit!

Várom a válaszát és az intézményi oltási tervet!” — zárja a tisztifőorvosnak címzett sorait Gy. Németh Erzsébet.

A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni:

Valódi Hírek