Kásler Miklós az évértékelő videójában elfelejtett beszámolni arról, hogy már nem ő irányítja az egészségügyet (+videó)

Évértékelés Kásler módra.

Az Emberi Erőforrások Minisztérium Facebook-oldalán jelent meg az a videó, amelyben Kásler Miklós tárcavezető értékelte a 2020-as évet. A miniszter lágy zongoraszóra számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány ellenére idén is

„számos olyan rendkívül fontos intézkedés született a minisztériumban, amelyek megkönnyítették az emberek életét”.

Kásler példaként hozta az egyszerűsített örökbefogadást, viszont nem beszélt arról, hogy az idei évtől kezdve az egyedülállók nem fogadhatnak örökbe gyermeket.

Megemlítette: idén is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a gyermekek „méltó, a 21. század követelményeinek megfelelő környezetben tanulhassanak, és szellemi fejlődésüket semmi ne akadályozhassa”.

Ezt a célt szolgálta Kásler szerint az is, hogy a kormány 4,6 milliárd forintot fordított a felújítási munkálatokra és arra, hogy a közoktatásban tanuló gyerekek ingyen jussanak tankönyvekhez és tanszercsomagokhoz.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a jövő és a jelen gyermekei számára elkészült a módosított alaptanterv, amit a múlt értékeire építettek.

„Ez ötvözi a legmodernebb és legeredményesebb pedagógiai gyakorlatot a magyar oktatás hagyományaival, és értékeivel erősíti a nemzeti identitást” – magyarázta Kásler, aki szerint az új nemzeti alaptanterv célja az, hogy

köznevelés céljából kilépő fiatalok tudásukkal 2030-ra a világ élvonalába kerüljenek.

Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy az új egészségügyi törvény keretében megemelték az orvosi és szakápolói béreket és eltörölték a hálapénzeket, de átalakították a kulturális közalkalmazottak jogviszonyát is munkaviszonnyá.

Arról viszont nem beszélt, hogy az egészségügy tulajdonképpen kikerült az irányítása alól, helyét a veszélyhelyzet idejére Pintér Sándor belügyminiszter vette át. Az idén létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóságot pedig (OKF) ezt követően Belügyminisztérium és az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter irányítja majd.

A miniszter a 2020-as sikerek közé sorolta azt is, hogy nőtt a sportágak állami támogatása.

„A sport állami támogatása 2010-ben 17,8 milliárd forint volt, 2020-ban már 127 milliárd forint jutott erre a célra”

– mondta a tárcavezető, aki hozzátette azt is, hogy az állam a végül elhalasztott olimpiára való tekintettel 16 sportágat 8,5 milliárd forinttal támogatott 2020-ban.

Kásler Miklós évértékelő videóját itt lehet megnézni:

Valódi Hírek