Kormánybiztos: Közép-Európa legütőképesebb hadserege és legmodernebb hadiipara épül ki Magyarországon

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve.

Néhány év alatt nem csupán Közép-Európa legütőképesebb hadserege épül ki Magyarországon, hanem ezzel párhuzamosan a legmodernebb hadiipara is, amely technológiai szempontból is évtizedekkel előzi meg a szomszédos országok hasonló üzemeit – mondta el a Magyar Nemzetnek Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

„A mostani kormány látta meg a lehetőséget, hogy a NATO által kötele­zően elvárt, védelmi költségvetés nem csak kiadásként jelenhet meg. Ha okosan szervezzük, akkor ez komoly ipari és gazdaságfejlesztési programja lehet az országnak” – nyilatkozta a lapnak a biztos.

Elmondása szerint a honvédelmi és haderőfejlesztési programban, illetve a ráépülő hadiipari fejlesztésekben egyszerre jelennek meg a nagy állami megrendelések, és ezeknek köszönhető a gyártók betelepülése. Hozzátette:

az unió számos országa visszafelé tervez, de a magyar kormány követi a trendeket.

2015-16-ban gyakorlatilag nem létezett magyar hadiipar, de a kormány előnyt kovácsolt abból, hogy a nulláról kellett indulnia — mondta el. Szerinte technológiailag évtizedekkel előzzük meg a környező országok hadiipari színvonalát.

„A magyar kormány 2016-ban két irányba indult el a hadiipar fejlesztésénél: egyrészt a történelmi hagyományokból eredő német kapcsolatokat vették elő, másrészt próbálták összefogni a visegrádi országok ez irányú törekvéseit is. Azonban a V4-országok más és más stratégiát követtek. A csehek és szlovákok, illetve részben a lengyelek esetében a már említett régi hadiipari vállalatok fenntartása volt a fő cél.

Ugyanakkor a német vonalon a nagy hadiipari vállalatok az elmúlt 100-150 évben folyamatos megújulásra voltak képesek. Például a német ágyúcsövek ebben a történelmi léptékben minden konfliktusban komoly szerepet játszottak. A Rheinmetall a legmodernebb gyáraiban ma is a leghatékonyabb ágyúkat gyártja. A megújulási folyamatban most kezdtek új telephelyeket keresni, amiben szerepet játszik, hogy Németország komoly társadalmi-politikai átalakuláson megy keresztül. Ráadásul az újabb és újabb technológiák esetében hiány van a szakképzett munkaerőből” — fogalmazott.

A kormány a nem létező hadiipart gyors döntésekkel és megbízható együttműködésekkel tudta kompenzálni a biztos szerint. Magyaroroszág együttműködik a Rheinmetall német vállalattal, ezzel pedig hosszú távra és a nemzetközi piacra fektetünk be — fűzte hozzá.

Magyarország több unós haditechnikai kutatáshoz is csatlakozott, illetve előállt egy saját programmal, amihez Németország, Franciaország és Lengyelország az elsők között társult.

„A legfontosabb most a Védelmi Ipari Kutató Intézet létrehozása, amelyet Benkő Tibor és Palkovics László miniszterekkel teljes összhangban készítünk elő. Olyan kutatás-fejlesztésekről tárgyalunk, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a Magyar Honvédség most futó programjaihoz, hanem azokat az innováció terén messze megelőzik” – sorolta a jövő év legfontosabb feladatait, hozzátéve, hogy

folytatódnak a haderőfejlesztés beszerzései is, de ezekről még nem beszélhet.

A haderőfejlesztési program eredeti célja az volt, hogy tíz éven belül meglegyen ez első egymilliárd eurós árbevételű magyar cég az iparágban — közölte Maróth, hozzáfűzve, hogy ezt messze túlszárnyaljuk 2024-re.

Minden elkészült és most épülő üzem a legmagasabb technológiai fejlettséget képviseli.

„Olyan két-háromezer fős high-tech iparág épül, ahol a beszállítókkal együtt a legtöbb adóbevételt, profitot tudjuk az országban tartani” — vázolta a jövőt Maróth Gáspár.

(Magyar Nemzet nyomán)

(kiemelt kép: Kormánybiztos titkárság)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2020/12/21/ujabb-40-pancelozott-tankot-kap-a-magyar-honvedseg

Valódi Hírek