Baj van: 45,7 milliárd a kórházak adóssága, veszélyben a betegellátás biztonsága

Közleményben kérik a kormány segítségét.

Közleményt adott ki az Orvostechnikai Szövetség (OSZ), melyben arra kéri a kormányt, hogy mielőbb intézkedjen az egészségügyi intézmények 45,7 milliárd forintnyi lejárt tartozásainak kifizetéséről.

Mint írják, „a Covid-19 pandémia minden gazdasági szereplőt hátrányosan érintett. A kórházak felkészítése a járványra és ennek keretében az elektív műtétek jelentős részének elhalasztása, azaz az ellátás visszafogása, a kórházi beszállító vállalkozások forgalmát is jelentős mértékben csökkentette”.

A szövetség szerint a tartozás elsősorban azt a közel négy és fél ezer mikro-, kis- és közepes vállalkozást érinti, akik eddig helyt álltak és eszközeikkel, szolgáltatásaikkal biztosították a magyar egészségügy működését, „ugyanakkor a jelenlegi helyzet már sokuk számára tarthatatlan”.

Az Orvostechnikai Szövetség így arra kéri a kormányt, hogy az egészségügy folyamatos és magas szintű működésének biztosítása érdekében rendezze az adósságokat a betegellátás biztonsága és a beszállító vállalkozások működőképességének fenntartása érdekében.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek