Orbán: Az uniós megállapodással atombiztos a következő néhány évünk pénzügyileg

Sorossal viszont fel kell venni a harcot.

Péntek reggel a Kossuth rádió vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök, aki arról beszélt, hogy nagy sikernek tartja azt, hogy az Európai Parlamentben sikerült megállapodásra jutni abban, hogy ne kössék össze politikai kérdésekkel a pénzügyi kérdéseket. Szerinte ugyanis Magyarország nem akarta elfogadni, hogy az EP makacssága magával rántsa a költségvetést és a koronavírus-járvány gazdasági hatásait célzó helyreállítási alapot.

Orbán szerint ebben nagy segítségükre voltak a lengyelek, hiszen jóllehet, hogy egyedült is “elevickélt” volna idáig, de egy 40 milliós országgal együtt könnyebben értek célt.

Elmondta, az Európai Parlament mögött Soros hálózata áll, amely az erős pozíciókon keresztül próbálja magához ragadni az irányítás az állam- és kormányfőktől. Szerinte emiatt folyamatos harc van.

“Hangsúlyosabb védelemre van szükség Soros Györggyel és hálózatával szemben,

sokat kell küzdeni, hogy vissza lehessen verni a támadását”

jelentette ki.

Orbán szerint Soros a világ “legkorruptabb embere, jó a sminkje, filantrópnak van maszkírozva”.

“Gondolkoztam rajta, szabad-e nekem vitába szállni vele, de ha én nem, akkor senki. El is küldtem ugyanoda a válaszomat, ahol az ő írását közölték, de nem hozták le, így fest a nyugati sajtószabadság, amikor megtámad egy milliárdos spekuláns egy országot” – magyarázta a kormányfő.

Elmondása szerint szombaton délelőtt szeretne bejelentést tenni azzal kapcsolatban, hogy milyen, a járvány gazdasági hatásait célzó, új gazdasági elemeket vezetnek be. Ezen jelen pillanatban is dolgozik. Az uniós megállapodásnak köszönhetően viszont

a következő pár év pénzügyi háttérországa atombiztos.

A nemrég elfogadott 9. alaptörvény-módosítással kapcsolatban Orbán elmondta, arról, hogy az apa férfi, az anya nő, beszélni is nevetséges itthon. Szerinte ugyanis egyértelmű, hogy

egy férfi és egy nő azért vállal közös életet, mert közös utódot szeretne.

Úgy vélte, minden emberi közösségben van bizonyos százaléknyi ember, aki eltér a szokásostól, ők a kivételek, de nem lehet 100 ember életét egy kivételt jelentő ember sajátosságaira nézve szabályozni.

“Nem akarjuk elítélni, aki kivétel alá esik, nem kéne nyilvánosan minősítgetni őket,

de senki sem követelheti, hogy az egy százalék sajátos életvitelére alapozzuk a többi 99 százalék életét”

– mondta a kormányfő.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban arról beszélt, hogy az Operatív törzzsel folytatott hajnali egyeztetését követően nincsenek “felszabadító erejű jó” hírei.

“Nem tudom azt mondani, hogy csökken, visszaszorul, a számok nem romlanak, ez nem egy nagy vigasz, de számos nyugat-európai országban folyamatosan szigorítanak, a németek például teljesen bezárnak. Jól felkészültünk nyáron, megcsináltuk a konzultációt, beszereztük a szükséges védőeszközöket, felkészítettük az orvosokat, ápolónőket” – mondta Orbán.

Hozzátette, annak ellenére, hogy az orvosok és ápolók elfáradtak, ezért néha becsúsznak hibák, az egészségügyi ellátórendszer bírni fogja a terhelést. Kijelentette, tekintve, hogy Nyugaton rossz a helyzet, továbbra is fenntartják a határzárat, és mindenkit arra kért, hogy ne tervezzen külföldi síelést.

Kitért a COVID-vakcinára is, amellyel elmondása szerint december 27-én kezdik meg az oltást a Dél-pesti Centrumkórházban, ezt később követik a megyei kórházak. Első körben 35 ezer embernek fog jutni az oltóanyagból. Orbán úgy látja, hogy nagy az igény a vakcinára, és minden egészségügyi dolgozót arra biztatott, hogy éljen az ingyenes oltás lehetőségével.

Az interjú utolsó perceiben kitértek a közelgő ünnepekre is. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor megjegyezte,

idén kis karácsony lesz.

A 25-26-i családlátogatásokról is le kell mondani, a nagy családi karácsonyozással ugyanis szerinte ártanánk azoknak, akiket szeretünk. Szentestéről viszont a hétfői kormányülésen döntenek, és – mint mondta – örülne annak, ha beleférne az, hogy ez az egy este szabadabb legyen.