Durván beleszállt Jill Bidenbe egy amerikai újság szerzője, akinek végül csak saját magát sikerült lejáratni

Ez nem jött össze.

A Wall Street Journal-ban december 12-én jelent meg egy véleménycikk, amelyben a szerző kifejtette, szerinte miért nem szabadna Jill Bidennek használni a doktori titulusát. Az írás publikálása azonban nemcsak a szerzőre, de az újságra is rossz fényt vet.

A „Van-e doktor a fehér házban? – Nincs, ha orvosra van szükség” című cikket egy író, Joseph Epstein jegyzi, akinek persze nincs phd-je, sőt, csupán egy alapképzést végzett el, amellyel egyetemen tanított irodalmat.

A szerző azt tárgyalta, hogy Jill Bidennek van-e joga használni a titulusát. A first ladynek EdD-je (Doctor of education) van oktatási vezetőségben, amit a Delaware-i Egyetemen szerzett. (Ez a titulus egy neveléstudomány területén szerzett phd-nak felel meg Magyarországon), egy alap- és két mesterdiplomája.

Epstein jónéhány vitatható állítást fogalmaz meg cikkében. Először is azzal kezdi, hogy Bident „kiddo”-nak, azaz „kölyöknek” szólítja cikkében, ami amellett, hogy udvariatlan, nem is lekövethető, hiszen Biden 69 éves, Epstein pedig 83, azaz nincsen közöttük egy generációnyi korkülönbség sem.

Arra kéri Bident, hogy

ne használja a titulusát, mert az csalás és nevetséges.

A szerző kigúnyolta Biden disszertációját is, amely arról szólt, hogyan lehet megtartani a diákokat a közösségi főiskolákon, és azt írta, „csak az a férfi, nevezheti magát doktornak, aki már világra segített egy gyereket”.

A cikk azzal zárul, hogy Jill Bidennek azzal kéne foglalkoznia, hogy

ő a first lady, és nem azzal, hogy doktornak nevezi magát.

A gond ezzel többek között a titulus történelmi használatában rejlik. Nem az orvostudomány doktorait nevezték ugyanis először doktoroknak.

A doktorok a középkorban az olyan teológusok voltak, akinek joga volt tanítani a szentírás értelmezését. A doktor szó a latin tanítani-igéből képzett főnév, így eredetileg semmi köze nem volt az orvosokhoz.

Később már azok az emberek is doktorok lettek, akik magas fokú akadémiai képzésben részesültek: így kaphatták meg azt az orvosok is, igaz nagyjából négyszáz évvel később.

Az Egyesült Államokban van rá szabály, hogy az, aki doktori fokozatot szerzett, mikor nem használhatja a titulusát:

csak abban az esetben, ha az félrevezető.

Azaz, ha például valaki ledoktorált művészettörténetből, és a repülőgépen valaki rosszul lesz és a légiutaskísérő megkérdezi, hogy van-e „doktor” a fedélzeten, akkor az illető nem mondhatja, hogy ő doktor. Ez azonban a titulussal rendelkező ember észszerűségére és jóhiszeműségére van bízva.

Jill Biden nem próbálja meg azt a látszatot kelteni, hogy ő orvos lenne, csupán használja titulusát, minden bizonnyal azért, mert továbbra is el kívánja látni a munkáját, amellett, hogy férje mellett minden bizonnyal first ladyként is tevékenykednie kell a jövőben.

Epstein annak a téves elgondolás mentén halad, hogy csakis az orvosok a doktorok, és a phd végzetsségűek nem érnek semmit.

Ez persze lehet Epstein úr személyes véleménye, kérdés az, hogy a Wall Street Journal miért döntött úgy, hogy lehozza az írását, hiszen Epstein szemlátomást alulképzett ahhoz, hogy olyan véleményt formáljon, amely diskurzus alapját képezhetné.

Ha Epstein több időt töltött volna az egyetemen, minden bizonnyal szembesült volna azzal, hogy mit takar egy doktori titulus, illetve, hogy mekkora munka egy disszertáció megírása.

Mindazonáltal az obskúrus szerző cikke a céllal ellentétes hatást ért el. Nők tömege kezdte el használni a közösségi médiában a doktori, vagy egyéb titulusát, ezzel is szembemenve az Epstein által képviselt hozzáállásnak.

Epstein ugyanis hibás állítások és következtetések mentén próbálta meg Bident infantilizálni, rányomni a nárcizmus bélyegét és ezáltal diszkreditálni. Ez azonban kudarcot vallott, mert egész egyszerűen szellemi lustaságról árulkodó írást adott le. És ha ugyanazzal a hozzáállással kezelnénk Epstein írását, mint ahogyan ő kezelte Biden titulusát, arra is juthatnánk, hogy a szerző vagy tanulatlan vagy szenilis.

(Kiemelt kép: Natalie Williams / BDN)

Valódi Hírek