Magyarázkodik Novák Katalin: Tudatosan félreértelmezték a szavaimat (+videó)

Nem úgy gondolta.

Kiforgatták és tudatosan félreértelmezték mondatait, amelyeket az Axióma videójában mondott — nyilatkozta Novák Katalin a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A családügyi miniszter állítása szerint csupán annyit mondott, hogy nem jó, ha az egész élet egy férfiak és nők közötti versengésről szól, hanem sokkal jobb, ha együttműködésként éljük meg, hogy vannak a nők és vannak a férfiak, különböző adottságokkal,

de ez nem arról szól, hogy egy nőnek ma Magyarországon ne lenne éppen annyira lehetősége kiteljesedni a szakmájában, mint egy férfinak.

Hozzátette, hogy egyáltalán nem gondolja, hogy ugyanazért a teljesítményért ne illetné meg ugyanaz a fizetség a nőket, mint a férfiakat.

A politikus szerint vannak, akik úgy értelmezték szavait, hogy a nőknek kevesebb fizetéssel kellene rendelkezniük. Kiemelte:

semmiképp nem elfogadható, ha ugyanabban a pozícióban valakit hátrány ér azért, mert nő, ez ellen küzdeni kell.

A kormány a miniszter elmondása szerint tíz éve azon dolgozik, hogy valódi döntési szabadságot kínáljon ezekben a kérdésekben, Magyarországon pedig az az irányadó, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. A női kvótában azonban nem hisz a miniszter, szerinte számos kormányzati lépés segíti a nők lehetőségeit ezen a téren.

A műsorvezető, Földi-Kovács Andrea az Alaptörvény módosításáról is kérdezte Novákot, aki szerint evidens, hogy mostantól az Alaptörvényben szerepel az is, hogy Magyarország védi a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelést.

Olykor az evidenciákat is rögzíteni kell. — fűzte hozzá.

Szerinte olyan támadás éri ezeket az alapvetéseket, amelyekre valamilyen formában reagálni kell.

Földi-Kovács Andrea felvetette, hogy a támadások egyik oka, hogy az alaptörvény-módosítás sérti az LMBTQ emberek jogait, illetve ellentétes az Európai Bizottság LMBTQ-stratégiájával.

Novák Katalin azt felelte, több európai országban látni a kultúra megváltozását, ilyen például a muszlim térnyerése miatti többnejűség, de Magyarországon a házasság egy férfinak és egy nőnek a kölcsönös elhatározásán alapuló kapcsolat. Az Alaptörvény betonszilárdsággal rögzíti, hogy

Magyarország a keresztény-zsidó hagyományoknak, a keresztény kultúrának megfelelően a házasságot egy férfi és egy nő elhatározásán alapuló kapcsolatnak tekinti.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

(Hír TV nyomán)

Valódi Hírek