Macron népszavazást kezdeményez róla, hogy legyen bűncselekmény a természetrombolás

Alkotmányba foglalná a klímaváltozás elleni küzdelmet.

A francia elnök az alkotmányban is szeretné rögzíteni a klímavédelem témakörét, erről szólna az a népszavazás, amit még a szenátusnak is jóvá kell majd hagynia.

Emmanuel Macron Párizsban egy, a klímapolitikáról szóló polgárgyűlésen jelentette be szándékát. Ennek keretében azt követelték, hogy az alkotmányba kerüljön be az a mondat, hogy

„Az állam garantálja a fajok sokszínűségének, a környezet fenntartását és küzd a klímaváltozás ellen.”

Ezáltal a természet rombolása bűncselekménnyé válna. A javaslatot „ecocide-javaslatnak” (természetrombolás) nevezik, a „genocide” (népirtás) szó alapján.

A véletlenszerűen kiválasztott polgárok az elmúlt fél évben nagyjából 150 javaslatot adtak be a klímakérdések megoldására.

Macron ezek közül többet is támogatott, azt az ötletet azonban elvetették, hogy az autópályákon korlátozzák a maximális sebességet az eddigi 130 km/h-ról 110 km/h-ra.

Amennyiben Macron javaslata megkapja a szükséges támogatást, ez lesz 2005 óta az első népszavazás Franciaországban. Az utolsó az EU-alkotmányról szólt, azt azonban elutasították az ország polgárai.

(france24.com)

Valódi Hírek