Semjén Zsolt: Tíz év alatt ötszörösével emeltük az egyházak támogatását

130 templomot építettek.

„Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása és Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült” – mondta el Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán hétfőn.

A 130 új templom mellett 2010 óta megújult 3000 templom. A 2010 előtt visszatartott összegeket megkapták az egyházak, a külhoni magyarság támogatása pedig azóta tízszeresére nőtt – ismertette a miniszterelnök-helyettes.

Elmondta azt is: míg 2010-ben 110 ezer gyerek járt egyházi iskolába, ami a teljes közoktatás 6 százaléka volt, addig

2020-ban már 240 ezer gyermek, ami 15 százalék.

2013-ban elindult az etika-, illetve a hit- és erkölcstanoktatás, ami 2020-ban már mind a 8 osztályra kiterjed. A hit- és erkölcstant választja minden második gyermek, összesen mintegy 270 ezer. A szociális alapszolgáltatásból 2010-ben 10 százalékig, 2020-ban már 44 százalékig vették ki a részüket az egyházak – mondta el Semjén Zsolt.

(via MTI)

Valódi Hírek