Szijjártó három szélsőjobbos európai pártvezért látogatott végig egyetlen nap alatt

De vajon miért?

Szíjjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter munkájából adódóan sokat utazik, csütörtökön azonban még a szokásosnál is zsúfoltabb volt a programja: erőltetett menetben megjárta a Budapest-Hága-Koppenhága-Helsinki-Budapest útvonalat péntek reggelig, ez azonban több kérdést is felvet. — írta meg pénteken a HVG.

Hágában Geert Wilderssel találkozott, aki a holland Szabadságpárt vezetője. Koppenhágában a Dán Néppárt elnökével, Morten Messerschmidttel tárgyalt, a finn fővárosban pedig a Finnek Pártja frakcióvezetőjével, Ville Tavioval és Simo Gröönroos pártfőtitkárral.

A téma hivatalosan mindhárom esetben a migráció volt. A lap idézi Geert Wilders hírlevelének teljes tartalmát, amelyet a miniszteri látogatás után küldött ki:

„A szuverén országoknak saját törvényeik vannak. Magyarországnak is. Jó, hogy az őrült jogállamisági mechanizmust lerombolják! A PVV (a Szabadságpárt holland rövidítése) a Nexit-et akarja (Hollandia kilépését az EU-ból). Egy centet sem Olaszországnak vagy Magyarországnak, ehelyett belföldön költsük el a pénzünket. Most találkoztam Szijjártó magyar külügyminiszterrel.”

A Szabadságpárt, a Dán Néppárt és a Finnek Pártja is ugyanahhoz az európai politikai közösséghez tartozik: a szélsőjobboldali, EU-ellenes közösséghez.

Mindhárom pártnak van képviselője az EP-ben, az Identitás és Demokrácia képviselőcsoportban. Ide tartozik például Matteo Salvini pártja is, vagy a belga Flamand Érdek.

A HVG szerint felmerül a kérdés, hogy miután a Fidesz az Európai Néppárttól való távolodását vetette fel, továbbá a Néppárt sem nagyon kér belőlük, milyen lehetőségei vannak a magyar kormánypártnak a továbbiakban.

Eddig arról szóltak a feltételezések, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek Szövetségéhez való csatlakozás tűnik logikus lépésnek, ám Szijjártó csütörtöki körútja kicsit más fénytörésbe helyezi mindezt.

A három felkeresett párt ugyanis semmilyen kormányzati pozícióval nem rendelkezik, így államközi kérdéseket nem tudna velük megvitatni a magyar külügyminiszter, pártügyeket azonban igen.

Szijjártó azonban nem mint pártember, hanem mint külügyminiszter utazott, ehhez pedig állami különgépet vett igénybe. Azon túl, hogy vajon a gépet bérelte-e, a költségeket megtérítette-e a kormány, felmerül a kérdés, hogy a külügyminiszter miért nem a hivatalos állami vezetőkkel találkozott tegnapi útjai során, illetve ha viszont pártügyeket intéz, akkor azt miért külügyminiszteri minőségben teszi.

Szijjártó Facebook-bejegyzései szerint az alábbiakat írta Hágából:

„Találkozó Geert Wildersszel, a hollandiai Szabadságpárt vezetőjével.
Brüsszel továbbra is rossz vonalon van a migráció ügyében, az Európai Bizottság migrációs akcióterve nagyon komoly veszélyt jelent Európára nézve.
Migránsok tízmillióinak lakásokat és szavazati jogot juttatni elfogadhatatlan, teljes mértékben ellentétes Európa stratégiai és biztonsági érdekeivel.
Az elmúlt évek európai terrortámadásai bebizonyították, hogy a migráció veszélyes, ráadásul az eddigi biztonsági és kulturális kockáztatok mellett, most már komoly egészségügyi kockázatot is jelent.
Mi együttműködünk minden olyan politikai erővel Európában, amely fellép az Európai Bizottság migrációs akciótervével szemben.”
Koppenhágából így jelentkezett be:
„A Dán Néppárt erőteljes migrációs politikát képvisel, amelyre nagy szükség van akkor, amikor a Napnál is világosabb hogy az Európai Bizottság nem adta fel a kötelező kvóták bevezetéséről dédelgetett álmát. Eredményes tárgyalások Morten Messerschmidt, dán néppárti alelnökkel.”
Helsinkiből pedig ezt írta:

„Helsinkiben már nagyon este van, viszont semmiképpen sem mondható, hogy a Finnek Pártja az éj leple alatt vált Finnország legnépszerűbb pártjává.

Egyenes beszéd, erős migrációellenes politika. Kulcs a sikerhez.”

(HVG nyomán)

(kiemelt kép: Szijjártó Péter/Facebook)

 

Valódi Hírek