dr. Novák Hunor: Van olyan kórház, ahol a lélegeztetett fertőzöttek 80-100 százaléka meghal (+videó)

Még a szakértők szerint is sokkolóak a számok.

„Két nagy, nem budapesti intenzív osztályról kaptam megbízható, nem publikált adatokat: mindkét helyen a koronavírus miatt intubált, gépi lélegeztetésre szoruló páciensek 92-95%-a meghalt. (…) Egyes nagy centrumokból érkeztek olyan hírek is, hogy a lélegeztetettek 80-100%-a meghalt” – írta dr. Novák Hunor gyermekgyógyász a néhány nappal ezelőtt megjelent cikkében.

Novák csütörtökön az ATV Start című műsorában bővebben is beszélt kutatásáról, amely során több megyei kórház főorvosával, illetve egy intenzív terápiás professzorral is beszélgetett a lélegeztetőgépen kezelt koronavírusos betegek elhalálozási rátájáról.

A gyermekgyógyász elmondta, két intenzív osztályról kapott megbízható adatokat. Ezekben az intézményekben elmondása szerint korábban 50 százalékra becsülték az elhalálozásokat.

„Valójában, amikor pontosan megszámolták az adatokat, akkor látták, hogy ezek sokkolók: azon betegek közül, akik lélegeztetésben részesült, 93-95 százaléka sajnos elhunyt” – mondta Novák, aki hangsúlyozta azt is, hogy a kórházakban nem kozmetikázni próbálták az adatokat, hanem az informatikai rendszert zavarta meg például a betegek kórházi áthelyezése vagy az álpozitív eredmények.

Novák elmondta, megkérdezett egy intenzív terápiában dolgozó professzort is az elhalálozási arányokról, így derült ki, hogy a megyei kórházakból, egyetemi klinikákról összegyűjtött adatok alapján

„a legjobb arány a koronavírusos intubált betegek elhalálozását tekintve 78 százalék volt. Tehát 22 százalék élte túl'”.

A gyermekgyógyász szerint ez az arány „borzasztó magas” és mindenképpen paradigmaváltás szükséges a lélegeztetés típusát és módját tekintve.

„Mindenképpen más módszereket kell előnyben részesíteni. Ez egy nagyon fontos üzenet minden orvos kollégának” – mondta Novák Hunor.

A teljes műsort itt lehet megnézni:

Valódi Hírek