Nem tudni, mibe halt bele 503 beteg november második hetében

Sokkal gyorsabban nő az összes elhunyt száma, mint a hivatalosan koronavírusban elhunytaké.

November 9. és 15. között több mint 3600-an haltak meg Magyarországon a KSH adatai szerint. Zavarba ejtő, hogy miközben ebben az időszakban 697-en haltak meg hivatalosan koronavírusban, a szokásoshoz képest mégis 1200 a halálozási többlet. — írta meg a portfolio.hu.

November 9-e és 15-e között 3664-en haltak meg Magyarországon, nagyon ritka, hogy ilyen sokan veszítsék életüket egyetlen hét alatt.

Az utóbbi hat évben mindössze egyszer, 2017 elején volt ilyen, de akkor súlyos influenza-járvány volt az országban.

Ha nincs járvány, november elején átlagosan 2400-an halnak meg hetente, idén azonban ennél 1200-zal több elhunyt volt november második hetében.

Azon a héten a hivatalos kormányzati oldal szerint 697 fő hunyt el koronavírusban — ám a tavalyi évhez és az elmúlt öt évhez képest is 1200 fő a többlethalálozás.

Több mint egy hónapja sokkal gyorsabban és nagyobb arányban nő az összes elhunyt száma, mint a hivatalosan koronavírusban elhunytaké. Egyre biztosabb tehát, hogy valójában sokkal többen halnak meg koronavírusban, mint amennyi a hivatalos adat, a vírus pedig minden más ellátásra is kedvezőtlen hatást gyakorol.

Arra a jelenségre, hogy az összes elhunyt száma jóval nagyobb ütemben növekszik, mint a hivatalosan koronavírusban elhunytaké, kétféle magyarázat létezhet a portfolio.hu szerint:

  • nem minden koronavírusban elhunyt szerepel a hivatalos statisztikában (koronavírusban hal meg, de nincs pozitív tesztje, ezért nem kerül a koronavírusos elhunytak közé)
  • a koronavírus annyi egészségügyi kapacitást elvesz, hogy nem marad elegendő a többi betegnek, így esetleg más betegségben (nem koronavírusban) halnak meg.

A következő hetekben még nagyobb halálozási számokra számíthatunk, hiszen a cikkben szereplő adatok novemberiek.

Ha ez az emelkedés 3-4000 ezer körüli számot eredményez hetente, akkor olyan helyzetről beszélhetünk, amilyenre nem volt még példa az elmúlt években.

(portfolio.hu nyomán)

 

Valódi Hírek