Súlyos tízmilliókat bukik Szájer József a drogos orgiabotrányán

Még a nyugdíjára is hatással lesz az, hogy le kellett mondani az EP-mandátumáról.

Szájer József bukása nemcsak a politikai karrierjének, hanem mesés fizetésének is búcsút inthet a brüsszeli orgiás botránya miatt – írja az Mfor.hu.

A gazdasági lap szerint ugyanis az, hogy Szájernek le kellett mondani az európai parlamenti mandátumáról egyben azt is jelenti, hogy 16 havi juttatás veszíthet el. Az Mfor részletezi, az EP-képviselők nettó fizetése

6962 euró, azaz 2,4 millió forint.

Az Európai Parlament közlése szerint a képviselőknek 323 euró összegű (114 ezer forint) átalányjuttatást fizet a szállásköltségeikre, a hotelszámlákra, az étkezésekre és minden más, ehhez kapcsolódó kiadások fedezésére minden olyan napra, amikor a képviselő Brüsszelben vagy Strasbourgban hivatalos munkát végez — feltéve, hogy aláírták a jelenléti ívet.

Emellett 2020-ban havi 4563 eurót (1,6 millió forintot) kaptak az olyan kiadások fedezésére, mint az irodabérlés, és ügyintézési költségek, telefon- és postadíjak, reprezentációs költségek, számítógépek és telefonok, konferenciák és kiállítások szervezése stb.

Az MFor megjegyzi, az európai parlamenti képviselők mandátumuk lejárta után ún. átmeneti juttatásban is részesülnek — ez az összeg megegyezik a korábbi fizetésükkel. Szájer József 16 évig volt hivatalban, azaz, ha kitöltötte volna a mandátumát 2024-ig, akkor további 16 hónapig kapta volna a 2,4 millió forintos fizetést.

A képviselő azonban múlt vasárnap lemondott a mandátumáról, így emiatt

több mint 38 millió forinttól esik el.

De Szájernek hosszútávon, a nyugdíja szempontjából is veszteséget jelent az, hogy be kellett adnia a lemondását. Az MFor szerint ugyanis az EP-képviselők nyugdíjának összege a mandátum minden teljes éve után a tiszteletdíj 3,5 százaléka.

Ám tekintve, hogy a most 59 éves politikus nem tudta kitölteni a 20 évet, így fizetésének nem a 70, hanem az 56 százalékát fogja kapni. Azaz ez Szájer József számára ez a havi 1,6 millió forint helyett 1,3 millió forintos nyugdíjat jelent.

(Mfor.hu nyomán)