„Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci!” – Orbán kegyence miatt forrt a levegő a parlamentben (+videó)

Erősen kezdődött a hétfő.

A parlament hétfői ülésnapján az ellenzéki képviselők Demeter Szilárd leváltását követelték.

Varga Mihály azonban nem a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója körüli botránnyal indította az ülést.

A pénzügyminiszter napirend előtti felszólalásában inkább arról beszélt, hogy szerinte a kormánynak ismét az ellenzékkel kell megküzdenie, illetve a a költségvetés idei évben mutatott hiányát kilenc százalékra jósolta, és úgy véli, a rendkívüli helyzet végével a gazdaság pillanatok alatt talpra áll majd.

Beszélt arról a német nyilatkozatról is, amely szerint

„Orbánt ki kell éheztetni pénzügyileg”,

mivel szerinte amúgy is rossz emlékeket idéz ilyen egy némettől.

A DK-s Arató Gergely válaszában elsőként a gazdasági adatokat és a munkahelyek megszűnését kritizálta, majd feltette a kérdést, mellyel elindította a lavinát: mikor váltják le Demeter Szilárdot a múzeum éléről.

“Nem mondta el a kormány, hogy leváltotta Demeter Szilárdot.

Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci!

Ha önök komolyan vennék azt, hogy ebben az országban fontos a demokrácia, akkor ez az ember nem lehetne a helyén. Azzal, hogy a helyén van, önök közösséget vállalnak egy antiszemitával, egy nyílt nácival.”


.

Az MSZP-s Harangozó Tamás is azt kérdezte: “Demeter Szilárd meddig maradhat a helyén, mikor hozzák meg a döntést?”

A képviselő emellett bírálta a kormány válságkezelését is.

„Hogyan lehetséges az, hogy a paksi atomerőmű bővítésére és a sportlétesítményekre van pénz, miközben nincs száz százalékos táppénz a dolgozóknak, továbbra is rövid ideig jár munkanélküli ellátás, és alacsony a segély összege is?” – kérdezte.


.

Az LMP-s Csárdi Antal szintén a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének távozását követelte:

Meddig lesz még pozícióban Demeter Szilárd? Hány percig lesz még ő pozícióban? Mikor határolódik el tőle a kormány? Mikor hozza meg az elvárható és szükséges döntést?”

Varga Mihály a Demeter Szilárddal kapcsolatos kérdéseket rövidre zárta: szerinte a PIM-főigazgató elismerte a hibáját, ráadásul a cikket és a Facebookját is törölte. Szerinte ezzel el lett intézve a dolog.

 

Valódi Hírek