Vámos Miklós megüzente a zsidózó Demeter Szilárdnak: Takarodjon melegebb égtájakra!

A József Attila-díjas író nem hagyta szó nélkül Demeter agyalágyult sorosozását.

Mi is megírtuk, hogy Demeter Szilárdnak szombaton az Origón jelent meg a Sor(o)s című publicisztikája, amelyben a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és a magyar kormány miniszteri biztosa a jó érzés minden határát átlépő sorosozásba kezdett.

Demeter írásában Adolf Hitlerhez hasonlította a Soros Györgyöt, illetve úgy fogalmazott,

„Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni. (…) Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai”.

A PIM-igazgató emellett azt is hozzátette, hogy a lengyelek és magyarok az új zsidók, Nyugaton pedig célkeresztbe vették azokat, akik nem azonosulnak a multikulturális felfogással.

A József Attila- és Primaprimissima-díjas Vámos Miklós az említett publicisztikára egy, a Facebookon közzétett bejegyzésben reagált.

Azt írta,

„Kérem szépen, én megpróbáltam némi megértéssel szemlélni D SZ ámokfutását. Nem szóltam, amikor úgy döntött, álmából felébresztve is jobb novellát ír, mint őt kritizáló szerzők (én még nem tartoztam közébük), cigaretta és kávé nélkül. Rendben, a kóros önbizalom nem bűncselekmény. De ez a nyilatkozata már az”

– vélekedett Vámos, aki bejegyzését így folytatta:

„Bárkinek megmutatom a BTK-ban a vonatkozó paragrafusokat. Most pedig üzenem neki, hogy

ha elment az esze, hagyja ott felelős állását, takarodjon melegebb égtájakra, próbálja megtalálni, addig is fogja be”.

Kérem szépen, én megpróbáltam némi megértéssel szemlélni D SZ ámokfutását. Nem szóltam, amikor úgy döntött, álmából…

Posted by Vámos Miklós on Saturday, 28 November 2020

(Kiemelt kép: MTI/ Czimbal Gyula)

Valódi Hírek