Varga Judit megint veri magát a földhöz — betalált az emberi jogi biztos közleménye

Mindenki szembejön az autópályán.

Mint arról mi is hírt adtunk, Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa egy közleményben szólította fel a magyar Országgyűlést, hogy az alaptörvény-módosításokról szóló szavazást halassza a különleges jogrend lejárta utánra.

A biztos említette azt a törvényjavaslatot is, amely szerint a 2004-ben felállított Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) ezentúl az ombudsman hivatalának (AJBH) részeként működne, tehát elveszítené az autonómiáját.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán kínos magyarázkodásba fogott:

„a biztos asszonyt szemmel láthatóan nem érdeklik a tények” – írja, majd tételesen felsorolja, hogy már megint miért jön szembe mindenki az autópályán.

Szerinte a jogvédelem szintje egyáltalán nem csökken azzal, hogy az EBH az Alapvető Jogok Biztosa alá tagozódik majd be. Azt írja, ez utóbbi alkotmányos intézmény, míg az EBH nem az.

Ezek után szolidan lehazugozza az emberi jogi biztost.

A teljes posztot itt találod:

Valódi Hírek