Felmondott a budakalászi jegyző, miután elutasított egy melegnek hitt jelentkezőt

Még bocsánatot is kért.

Beadta felmondását a budakalászi jegyző, miután „búzavirágnak” és „lób*szónak” nevezett egy férfit, aki az anyakönyvvezetői állásra jelentkezett.

A fiatal férfit mondvacsinált indokkal utasították el, ám később napvilágra került egy hangfelvétel, amelyből kiderül, hogy a jegyző

azért nem vette fel az állásra, mert melegnek hitte.

Az önkormányzat honlapján egy rövid közlemény jelent meg:

„Tisztelt Budakalászi Polgárok!

A napokban nyilvánosságra került szavaimért minden ismerőstől és ismeretlentől ezúton is szeretnék bocsánatot kérni. A következményeket és az azzal járó felelősséget, kötelezettséget vállalom és vállalni fogom. A jegyzői munkámat érintő kérdésekben egyeztetést kezdeményeztem polgármester úrral és felajánlottam neki a lemondásomat.

Deák Ferenc”


.