Kamu focicsapat kaszált a közbeszerzéseken: milliókat nyertek öltözőre és kisbuszra

Tíz éve nincs focicsapata a szabolcsi falunak, de ez senkit sem zavar, ha közpénzek elosztásáról van szó.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu focicsapata tíz éve nem létezik, mégis pályázaton nyert csaknem

7 millió forintot

sportöltözőre. 2015-ben még egy kisbuszra is pályázott a Magy SE, nyertek is, csakhogy akkor már 5 éve nem volt egyetlen sportolójuk sem – írja a Szabad Európa.

Magy az a település, ahol a 2018-as országgyűlési, majd a 2019-es önkormányzati választáson az is megtörténhetett, hogy már nem létező vagy lerombolt házakba bejelentkezett emberek mégis voksoltak – erről szintén a Szabad Európa írt riportsorozatot . A malőr akkor sem a helyi önkormányzatnak, sem a megyei kormányhivatalnak, sem pedig a Magyar Államkincstárnak nem tűnt fel.

A csak papíron létező házak és a csak papíron létező lakosok után a Szabad Európa most a falu nem létező focicsapatát is bemutatta, aminek ugyan nincsenek játékosai, mégis pályázaton nyert sportöltözőre és kisbuszra pénzt.

Magy önkormányzata

A tények:

  • Magy SE, utoljára a 2010/2011-es szezonban játszott utoljára mérkőzést a megye háromban. A tabellán a 12. helyen végeztek, a csapat ezután nyomtalanul eltűnt.
  • A sportöltözőt 6.8 millió forintból újították fel, 2012-ben adták át, azóta senki sem használta.
  • A focipályán utoljára 10 évvel ezelőtt volt futballmérkőzés.
  • Magy Sportegyesülete 2015-ben pályázaton egy vadonatúj 9 személyes kisbuszt is, és nyert.
  • A kisbusszal több mint 4 éve nincs kit meccsre szállítani vele.

Tóth László több mint egy évtizedig volt a Magy Sportegyesület elnöke. A Szabad Európának azt mesélte, ő sosem pályázott a sportegyesület nevében.

„Hát, nem használta azt senki, soha. Már a felújítás idején sem volt focicsapat.
De erre is a polgármester pályázott, nem én”

– közölte a néhány hónapja lemondott klubvezető.

Tóth már 2015-ben megpróbálta elhagyni a Magy SE elnöki székét. Állítása szerint a megírt lemondását oda is adta a polgármesternek, de a falu vezetője az ötévre egyszerűen a fiókjába rakta.

A férfi még azt is mondta:

a polgármester a legtöbb esetben azt sem nézte meg, miket ír alá.

A Szabad Európa által megkérdezett falubeliek azt mondták, a kamu focicsapat busza az év nagy részében az önkormányzat udvarán áll. Az önkormányzat beszámolóiból pedig az is kiderül, hogy minden évben megszavaznak a fantom sportegyesületnek 200 ezer forintot a busz fenntartására.

(Szabad Európa nyomán)

Valódi Hírek