Lépett az Európai Bizottság: kötelezettségszegési eljárás indul a magyar kormány ellen.
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen, mert a közbeszerzésre vonatkozó nemzeti szabályok nem felelnek meg az uniós jognak – írta meg a hvg.hu.
Orbánék újra szégyenpadra kerültek a kötelezettségi eljárás után
Az indoklás szerint az állami építési beruházások szabályairól szóló magyar törvény arra kötelezi az ajánlatkérő szerveket, hogy a törvény hatálya alá tartozó valamennyi közbeszerzés esetében egy konkrét típust alkalmazzanak, a tárgyalásos eljárást.
Ez az előírás azonban megfosztja az ajánlatkérő szerveket az uniós közbeszerzési szabályok által biztosított szabadságtól. Így nem választhatnak a rendelkezésre álló különböző közbeszerzési eszközök közül.
Keresetet indítanak az Orbán-kormány törvényellenes nemtörődömsége miatt
Arról is döntött az Európai Bizottság, hogy keresetet indít az Európai Unió Bíróságán Magyarország és hat másik tagállam ellen. Az ok:
a nem teljesítő hitelekről szóló uniós irányelv átültetésének elmulasztása.
A portál szerint az irányelv célja, hogy a hitelfelvásárlók és hitelgondozók engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó szabályok megállapításával előmozdítsa a nem teljesítő hitelek jól működő másodlagos piacának kialakítását.
További cél, hogy harmonizált kritériumok alapján lehetővé tegye a hitelgondozók számára a nem teljesítő hitelek határokon átnyúló forgalmazását. A tagállamoknak 2023. december 29-ig kellett átültetniük nemzeti jogrendjükbe az irányelvet.
A bizottság ezenkívül felszólította Magyarország és Lengyelország kormányait, hogy
teljeskörűen ültessék át a villamos energia belső piacára vonatkozó uniós szabályokat.
Az erre vonatkozó irányelv nemzeti jogba átültetésének
határideje 2020. december 31-én lejárt.