Bizonyított: A szájvíz a koronavírus majdnem száz százalékát elpusztítja

Eddig csak laboratóriumi körülmények között vizsgálták a szájvíz hatásosságát.

A Cardiffi Egyetem tudósai arra az eredményre jutottak, hogy a vény nélkül kapható szájvizek rendkívül hatékonyak lehetnek a koronavírus elleni védekezésben – írja a BBC.

Azok a szerek ugyanis, amelyek hatóanyagként 0,07 százalék cetilpiridinium-kloridot (CPC) tartalmaznak, 99%-ban segíthetnek a kórokozó elpusztításában.

Az erről szóló tanulmány szerint ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez egyfajta megelőzésre, nem pedig a betegség kezelésére szolgál, a szájvíz ugyanis nem éri el sem a légutakat, sem pedig a tüdőt.

Gyógykezelésre tehát nem alkalmazható.

© Unilever

A vizsgálat során arra jutottak a kutatók, hogy a szerek a nyálban lévő

koronavírus 99,9 százalékát elpusztítják,

ugyanakkor egyelőre csak laboratóriumi vizsgálat során mérték ezt az eredményt, a klinikai tesztre eztán fog sor kerülni – írja a BBC.

David Thomas, a Cardiffi Egyetem kutatója szerint a kezdeti eredmények biztatóak, de a klinikai vizsgálat nem szolgáltat még elég bizonyítékot arra, hogy a szájvizek segítségével meg lehet akadályozni a vírus emberről emberre történő továbbterjedését.

„Noha ezek a szájöblítők nagyon hatékonyan irtják ki a vírust a laboratóriumban, meg kell vizsgálnunk, hogy működnek-e a betegeknél is” – mondta.

Másrészt az sem tisztázott még, hogy ezek a szájvizek milyen hatásfokkal, mennyi ideig képesek megvédeni az embert attól, hogy újra elszaporodjon a szájában a kórokozó.

(BBC / hvg.hu)

Valódi Hírek