Molnár Csaba: Ha Orbánnak tényleg Ausztria a „labor”, akkor azonnal lépje meg ezeket az osztrák intézkedéseket! (+videó)

A Fidesz komplett hülyének néz minket az állandó Ausztriára való hivatkozással.

Nem egyszer és nem kétszer hallhattuk azt Orbán Viktortól, hogy Ausztriát tekinti labornak és követendő példának, ahogy Ausztriára hivatkozott akkor is, amikor pánikszerűen leállította az országot – emlékeztetett kedden Molnár Csaba, a DK alelnöke.

„Orbán egyszerűen fogalmaz: azt csináljuk, amit az osztrákok. A baj az, hogy miniszterelnök hazudik, amikor ezt mondja. Orbánék ugyanis Magyarországon a töredékét sem vezették be azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel az osztrák kormány képes megvédeni az osztrák munkahelyeket, vállalkozásokat, családokat.”

– mondta Molnár Csaba, hangsúlyozva: Ausztria ugyanis nem hagyott megszűnni félmillió munkahelyet, és nem hagyott állami segítség nélkül többszázezer embert.

„Ezt csak Orbán csinálja nálunk” – tette hozzá.

Molnár Csaba elmondta: a DK azt követeli, hogy a magyar kormány kövesse Ausztriát a válság gazdasági és szociális kezelésében is.

“Ha Ausztria a labor, akkor a magyar kormány is fizesse ki a részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozók bérének 90%-át, ahogy ezt az osztrákok csinálják!

Ha Ausztria a labor, a magyar kormány is fizessen vissza nem térítendő újrakezdési támogatást azoknak a munkanélkülivé váltaknak, akik a válság miatt csak a korábbinál rosszabbul fizető munkahelyen tudtak elhelyezkedni.

Úgy, ahogy Ausztriában, fizessék ki nekik a kettő bér közti különbözet 90%-át, 950 euróig, tehát 340 ezer forintig, méghozzá minden egyes hónapban! Mert az osztrákok ezt csinálják.

Ha Ausztria a labor,a magyar kormány is fizessen vissza nem térítendő, havi támogatást a nehéz helyzetbe került kis és középvállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak.

“Ha Ausztria a labor, a magyar kormány is hozzon létre koronavírus segélyalapot, amelyből a lezárással közvetlenül ellehetetlenített vállalkozások sürgős, vissza nem térítendő támogatást kapnak a fix költségeikre és megkapják az igazoltan kieső bevételeik 80%-át.

Úgy, ahogy Ausztriában, a feltételeknek való megfelelést itt is csak utólag ellenőrizzék, mert nincs vesztegetni való idő!“

– sorolta a politikus, hozzátéve: ha Ausztria a labor, a magyar kormány is támogassa a nehéz helyzetben lévő családokat a fenti támogatásokon túl gyermekenként további havi 100 euróval, tehát 36 000 forinttal, ahogy az osztrákok csinálják.

“És most idő hiányában nem beszélek azokról a támogatásokról, adócsökkentésekről amiket az osztrák kormány ad a vendéglátásban, a kulturális világban működő vállalkozásoknak és az ott dolgozó embereknek, vagy akár a civil szervezeteknek. Mert az osztrák válságkezelés rájuk is kiterjed.” – hangsúlyozta Molnár Csaba.

A politikus rámutatott: így csinálja Ausztria, az Orbán Viktor által követendő példának tekintett ország. Hozzátette, ők 18 ezer milliárd forintnak megfelelő eurót költenek a gazdaság, az emberek és a családok támogatására, míg a magyar kormány ehhez mérten szinte semmit.

“Ne a szája legyen nagy a miniszterelnöknek, hanem a kormányzóképessége. Pánik helyett dolgozni kéne, kedves Orbán-kormány. És nyugodtan használják példának Ausztriát. De ne csak szavakban, hanem a családok, a munkahelyek védelmében is.”

– jelentette ki Molnár Csaba.


.

Valódi Hírek