Bréking: sugárhajtású katonai repülőgépeket vásárolunk Brazíliától – darabjuk 50 millió dollár

Végre teljessé válik a magyar honvédség légi képességének fejlesztése!

A Portfólió vette észre, hogy az Embraer vállalat kiadta közleményben, hogy Magyarország két darab KC-390-es többcélú rámpás sugárhajtású katonai szállító-repülőgépet vásárol Brazíliától.

„A 2018-ban beszerzett, főként személyszállításra használható A319 és a Falcon 7X repülőgépek mellé 2023-24-ben megérkeznek Magyarországra a nagyméretű terhek hadszíntéri célba juttatására is alkalmas KC-390-esek. Ezzel teljessé válik a honvédség légi szállítási, kimenekítési, légideszant és légi utántöltő képességének fejlesztése. Az elmúlt években sokoldalú flottát szereztünk be a haderőnek, amellyel a felmerülő feladatok legszélesebb spektrumát tudjuk biztosítani nemzeti keretek között, szuverén módon”

– nyilatkozta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

A megállapodás anyagi részletei egyelőre nem nyilvánosak. A szaklapok becslése szerint egy KC-390-es előállítása

50 millió dollár, azaz 14,5 milliárd forint körül mozoghat,

de nem tudni, hogy Magyarország is ennyit fizetett-e, ugyanis sok múlik azon, hogyan alkudtak meg a beszerzésért felelős szervek a brazil féllel.

A megállapodás értelmében a honvédség úgynevezett rámpás szállítógépeket kap, melyekkel hadműveleti körülmények között is képes lesz:

  • 23 tonna tömegig nagyméretű terhek, katonai felszerelések, járművek és személyi állomány (80 felszerelt katona vagy 60 ejtőernyős) célba juttatására.
  • betonozott repülőtéren kívüli rossz minőségű (például füves repülőterek) terepviszonyok közötti fel és leszállásra,
  • ejtőernyős légideszant műveletek kiszolgálására is.
  • Felszereltsége lehetővé teszi vészhelyzeti kimenekítés, illetve nagy létszámú beteg- és sebesültszállító feladatok végrehajtását is.

(portfolio.hu nyomán)

(kiemelt kép: 444.hu)

Valódi Hírek