A kutya nem használja, de Orbánék aranyáron építik az M6-os autópályát

Még a NER-hez köthető építőipari cégek sem dolgoztak ilyen méregdrágán.

Az M6-os autópálya megépítése az újkori magyar történelem egyik legrosszabb beruházása volt. 30 éven át évi 60 milliárd forintot emészt fel az elképesztően kihasználatlan sztráda. Az MSZP-SZDSZ kormányokat az állam és a magántőke együttműködésén alapuló ppp-konstrukcióban épült autópálya miatt sokat kritizálta a Fidesz. Most azonban a kihasználatlan sztráda déli irányú, még a korábbi szakaszoknál is nagyságrendekkel értelmetlenebb meghosszabbítását kezdi meg a kormányzat – írta a G7.

Mindössze 20 kilométeres szakasz megépítése az eddig beérkezett ajánlatok alapján minimum 90 milliárdos kivitelezési költsége mellett az egyéb, előkészítő tevékenységek legalább 3 milliárd forintba kerülnek.

Így, Ha jól számolunk, összesen

4,7 milliárd forintba kerül majd 1 kilométernyi sztráda.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) oldalán található rövid összegzés szerint az M6-os szóban forgó szakaszán két völgyhíd, valamint egy-egy komplex pihenő, mérnökségi telep és komplex ellenőrző hely lesz, de még így is nehéz belátni, hogy mi emelte meg ennyire az árat.

Forrás: NIF Zrt.

Még a NER-hez köthető építőipari cégek sem dolgoztak mostanában ilyen drágán – fogalmaz a G7.

A projekt egyébként az évek során folyamatosan drágult:

  • 2016-ban egy éven belüli kivitelezést ígértek, 48,7 milliárd forintból.
  • 2017-ben az előkészítésre a NIF Zrt. uniós támogatási szerződést kötött, 4,7 milliárd forintos keretösszeggel, ami időközben 6 milliárdra emelkedett.
  • 2019-ben a Fidesz-közeli Magyar Nemzet még arról írt, hogy 72 milliárdból fog megépülni a szakasz, és 2020-ban kezdődik a kivitelezés.

Egy évnyi tervezgetés alatt tehát minimum 20 milliárd forinttal drágult ez a 20 kilométernyi szakasz.

Az M6-os utolsó szakaszára az elérhető közbeszerzési összegzés alapján négy ajánlat érkezett:

  1. Strabag és Duna Aszfalt – 90,5 milliárd forint
  2. Swietelsky Kft. – 91,7 milliárd forint
  3. EuroAszfalt Kft. – 94,0 milliárd forint
  4. Dömper Kft. – 94,5 milliárd forint

A befutó a Strabag lehet, amelyről néhány hete az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Schanda Tamás azt nyilatkozta, hogy szerinte

örökre ki kellene zárni a magyarországi közbeszerzésekről,

mert hanyagul járt el az M0-s déli szektorának hídfelújításakor. Ez viszont a jelek szerint a NER első számú útépítőjét, a Duna Aszfaltot nem zavarja, hiszen végül a Strabaggal együtt pályázott.

Miért felesleges épp erre az útvonalra sztrádát építeni?

Az M6-os mohácsi végpontját és a horvát határt jelenleg összekötő 56-os úton szinte észrevehetetlenül alacsony a forgalom.

A G7 szerint az újonnan megépülő 20 kilométeres szakasz egyáltalán nem fogja csökkenteni Horvátország irányába a lejutási időt. A legjobb esetben is néhány perces időnyereségről lehet szó, az is nem a magyar, hanem inkább a horvát szakasz miatt, amely Eszéknél egy új hídon vezeti át a forgalmat, néhány kilométerrel lerövidítve az utat – írják.

Mivel a kivitelezés három év lesz, szinte biztos, hogy 2024 előtt még nem fogunk ezen az új szakaszon autózni.

(G7 nyomán)

Valódi Hírek